Harmadik történet: Meglepetés

Hermione, Sirius és Ginny különleges születésnapi ajándékot készítenek Harry 15. születésnapjára: egy emlékgyűjteményt. Míg Hermione és Sirius ellátogatnak a múltba, Ginny a valóságban kutatja Harry kedves pillanatait. James legénybúcsúja az első megállója Tapmancs emlékvasútjának, amit sok más szép (és kevésbé szép) emlék követ.

 Korhatár: Nincs

Kategória: általános

Kulcsok: Sirius Black, Grimmauld tér 12., merengő, törött, legénybúcsú

Jogok: Minden jog J:K:R: tulajdonát képzi.

MEGLEPETÉS

Hermione követte Ront és Harryt a konyhába, ahol közösen elmosogattak, miközben a vörös fiú panaszáradatát hallgatták arról, hogy milyen sok házimunkájuk van. Igen, Ron még mindig különösen lusta volt.

– Örülj neki, hogy nem Pitonnál töltöd a büntetőmunkádat! – szólt rá Harry, mire mindhárman elmosolyodtak.

– Pszt... halkabban! Piton is itt van! – suttogta Hermione, és hozzávágott a fiúhoz egy mosogatórongyot. Az egészből nagy szivacscsata lett, és végül beszálltak a kicsit később érkezett ikrek is, akik főleg azért kaptak engedélyt a részvételre, mert el tudták tüntetni a nyomokat.

Egy órával és a szalon felmosásával később Hermione fáradtan esett be a Ginnyvel közös szobájuk ajtaján. A vörös hajú lány az ágyon ült, és egy képregényt nézegetett. Mikor megérkezett Hermione, aki már három éve a legjobb barátnőjének számított, felkapta fejét, és köszönés képpen morgott valamit.

– Reggel belopóztam Sirius szobájába, és nem hiszed el, mit találtam a fiókjában! Valami irat arról, hogy a Black családnak régen volt egy merengője – mesélte Ginny.

– Vajon a házban van még? – kérdezte Hermione, akinek látszólag felkeltette a figyelmét a tárgy. Még soha nem látott igazi merengőt, és a szakirodalomban sem szerepelt túl gyakran a merengő varázstárgyként. (Viszont a hogy is hívták a muglik?... Interneten már olvasott róla, ott egy írói oldalnak titulálták.)

– Mi lenne, ha megkérdeznénk Siriustól? Vagy először... Siportól? – kacsintott Ginny.

– Sárvérű Granger és véráruló Weasley volnának az utolsó emberek a Földön, akiknek Sipor elárulná – mondta Hermione, Ginny pedig jót nevetett a megjegyzésen.

– Akkor meg kell kérdeznünk Siriust – mondta Ginny határozottan, és már indult is kifelé az ajtón, de barátnője visszatartotta.

– Nem ronthatunk csak úgy rá, hogy "Hé, Sirius, megvan még a merengőtök? Kölcsönadod?" Fedősztori kell – mondta Hermione. Ginny bólogatva helyeselt, habár nem igazán értette, mit jelent a mugli "fedősztori" kifejezés.

– De mit mondjunk? Hogy iskolai feladat? – Ginny esze úgy vágott, mint a borotva, ha ravaszságról volt szó – nem úgy, mint bájitaltanon.

– Van egy ötletem: Harry szülinapjára csinálhatnánk egy emlék–kollázst. Kölcsönkérjük Sirius merengőjét, meg az emlékeit, és így két legyet ütünk egy csapásra.

– És ezt hogyan tudjuk úgy elmondani Siriusnak, hogy Harry ne hallja? Tudod, most, hogy találkoztak, sülve–főve együtt vannak – bizonytalanodott el Ginny.

– Bízd rám – kacsintott Hermione, és már indult is. Vörös hajú barátnője szokatlanul magabiztosnak és lazának érezte a lányt, de belement.

Hermione bekopogott Siriushoz, majd belépett az ajtón. A férfi képeslapokat nézegetett. Az egyikről James és Lily, a másikról Sirius és Regulus mosolyogtak vissza rá. A lány is átérezte, milyen nehéz lehet Siriusnak: elvesztett mindent, ami fontos volt neki. Majdnem mindent.

– Á, Hermione! – köszönt Sirius, és a lányra mosolygott.

– Sirius, azt akartam kérdezni... hogy tudnál-e segíteni, elkészíteni Harry születésnapi ajándékát? – kérdezte Hermione meggyőző mosollyal az arcán.

– Persze. Miben segíthetek? – A lányt igencsak meglepte a Sirius arcára kiülő lelkesedés.

– Szükségünk lenne a merengődre és az emlékeidre – hadarta el Hermione olyan gyorsan, mintha troll minősítésű RBF vizsgákkal üldöznék. Előadta ötletüket az emlék–kollázsról, majd kinézett a folyosóra leellenőrizni, nem hallotta–e valaki.

– Sipor a szobájába vitte a merengőt, de egyébként is törött volt – válaszolta Sirius suttogva.

– Vissza tudnád kérni tőle? Csak rád hallgat – kérlelte Hermione.

– Megpróbálom, de csakis Harryért! – mondta Sirius, és elviharzott.

Hermione boldogan álldogált Sirius szobájában. Nem gondolta, hogy ilyen könnyű lesz, de utólag rájött, hogy a férfi bármit megtenne Harryért. Eddig körül sem nézett. Sötét volt, hideg és ijesztő, a lányt szó szerint kirázta a hideg. Sirius az asztalon hagyta a képeslapokat, Hermione pedig kézbe vette őket. Talált egy képet a kis Harryről is, aki James pálcájával hadonászott az édesanyja kezében. Nagyon boldognak tűntek...

A lány úgy érezte, az emlék–kollázs tökéletes ajándék lesz Harry számára. Imádkozott Merlinhez, hogy meg tudják szerezni a merengőt Siportól. Felment az emeletre, a szobájukba, ahol Ginny éppen olvasott. Leült a Weasley–lány mellé, és ránézett az ágyon heverő Reggeli Prófetára. Hermione a főcím elolvasása nélkül is rájött, hogy a téma Harry feltűnési viszketegsége és Tudjukki állítólagos visszatérése.

– Mit mondott Sirius? – kérdezte Ginny fel sem pillantva az újságból, ennek ellenére Hermione tudta, mennyire fontos a lánynak ez az ajándék.

– Megpróbálja, de Sipornál van a merengő, és el is van törve, nem tudja, rendbe lehet–e hozni – igyekezett a válasszal Hermione.

– Akkor most mit csinálunk? – kérdezte a vörös hajú lány.

– Most várunk – mondta Hermione, és leült Ginny mellé az ágyra. A két griffendéles még egy ideig beszélgetett, amikor belépett Sirius, halvány mosollyal az arcán.

– Megszereztem – suttogta.

– Meg lehet javítani? – kérdezték a lányok egyszerre. Mindkettőjüknek a torkában dobogott a szíve; még Ginny is felnézett a Prófétából.

– Ha segítetek benne, talán – válaszolt Sirius, és kisétált. Ginny és Hermione szinte ugráltak örömükben.

– Milyen rendes ez a Sirius – jegyezte meg Ginny.

– Végül is, a keresztfiáról van szó – mondta Hermione, aki talán ott és akkor jobban tudta, milyen szeretni, mint bárki más.

– Mindent megtesz Harryért, akárcsak... – Ginny elharapta a mondatot. Dadogni kezdett, mire Hermione felnevetett.

– Akárcsak ki? Csak nem... te? – nevetett a barna hajú lány, barátnője pedig elpirult.

– Halkabban, Hermione! – szólt rá Ginny, és ő is nevetőgörcsben tört ki.

Ginny és Hermione elindultak Sirius szobája felé. Balszerencséjükre a lépcsőn találkoztak Mrs. Weasleyvel, így ki kellett takarítaniuk a konyhát, csak ezután mehettek fel Tapmancshoz, aki már várt rájuk.

– Szóval, hol a merengő? – kérdezte Ginny lényegre törően. Sirius elővette a mágikus tárgyat, és az asztalra rakta. Rövid szemlélés után a két lány megállapította, hogy a merengő tényleg használhatatlan, hiszen teljesen szétroncsolódott, és összetört.

– Ezt hogy fogjuk megjavítani? – kérdezte Hermione. Káprázott a szeme a látványtól, hiszen egy igazi merengő volt előtte, ugyanakkor abban sem volt biztos, hogy a tárgy fénykorában működött–e.

– Reparo – suttogta Sirius. A merengő repedései keskenyebbek lettek, de nem tűntek el teljesen.

– Hárman egyszerre kell elmondanunk a varázsigét – mondta Hermione. Ginny is előhúzta a pálcáját.

– Reparo – mondták a varázsigét egyszerre hárman. A merengő újra jobb és jobb lett, a hetedik Reparo után teljesen megjavult.

– Kész! – kiáltott Ginny, és felsóhajtott.

– És most hogyan tovább? – kérdezte Hermione.

– Most jöhetnek az emlékek. Nem sok időnk van, Harrynek jövő héten lesz a születésnapja. Milyen emlékeket gyűjtsünk össze? Az ő saját emlékei közül is válogatnunk kellene, és az enyémek is kellenek... Jamesről. Na meg persze az Arany Trió közös pillanatai, és ne hagyjuk ki azokat sem, amiket Ginnyvel töltött – sorolta Sirius. Az utolsó hallatán Ginny kissé elvörösödött. Tapmancs megérezte a szerelmet a levegőben, és inkább témát váltott.

– Hermione, menj és kérd el Ron emlékeit! – mondta Sirius, és üvegfiolákat nyújtott át a lánynak. Hermione becsukta maga mögött az ajtót, így a szobára csend telepedett. A bent ülők nem is sejtették, hogy a lány az ajtóban áll.

– Honnan tudtad? – kérdezte Ginny Siriustól.

– A vak is látja – válaszolta a férfi.

– Csak éppen ő nem – replikázott a vörös hajú lány.

– Intézd el, hogy észrevegye! Úgy tudom, jól kviddicsezel – mondta Sirius.

– De én csak fogónak vagyok jó... és ő a fogó.

– Holnap reggel várlak itt. Meglepetéssel készülök – jelentette ki a férfi

Ekkor megérkezett Hermione, aki rekord gyorsasággal végezte el a feladatát. (Nem csoda, hiszen míg kint várakozott, saját emlékeivel feltöltötte a fiolákat.) A merengő teljesen ép volt, így végre elkezdhették a munkát Sirius emlékein.

– Ginny, te menj és szedd össze a saját emlékeidet! Az ikrektől is kérhetnél egy párat, nekik is voltak vicces pillanataik – mondta Sirius. Ginny megragadott néhány üvegfiolát, és elindult teljesíteni feladatát.

– Hol kezdjük? – kérdezte Tapmancs, miután a vörös hajú lány távozott.

– A legszebb pillanatoknál. Mit szólsz, mondjuk James beosztásához? – kérdezte Hermione.

– És ha inkább a legénybúcsújával kezdenénk? – kérdezte Sirius, majd előkapta a pálcáját, és az emlékét átköltöztette a merengőbe.

Mindketten belehajoltak, aminek következtében néhány pillanat múlva egy új helyszínen találták magukat. Hermione nagy megdöbbenésére ez a helyszín maga a Roxfort volt. Egy kerek szemüveges, fekete, kócos üstökű fiatal férfi botladozott előttük bekötött szemmel, barátai pedig ügyetlenül elirányították a folyosó végéig, ahol az ifjú Sirius levette Ágas szeméről a kendőt. James nevetésben tört ki.

– Ez az a nagy buli, amit szerveztél, Tapmancs? – kérdezte még mindig nevetve.

– Mondtam, hogy meg kellett volna hívnunk Hisztis Mirtillt is, Holdsáp! De te nem hallgattál rám – mondta Sirius, mire Remus felnevetett, és egy "szerintem nem arra gondolt" nézéssel elhallgattatta barátját.

– Ez a Roxfort, Tapmancs! – mondta James olyan hangosan, hogy visszahangzott a folyosó.

– Én is tudom. És? – kérdezte Sirius, aki még mindig úgy tett, mintha nem tudná, hogy egy iskola nem éppen az ideális helyszín egy legénybúcsúnak

– Hogy akarsz te itt bulit tartani? – kérdezte Ágas.

– Ki mondta, hogy buli lesz? Elég bulit tartottunk már hét év alatt. Egészen mást fogunk csinálni – jelentette be Tapmancs.

– Tapmancs te... teljesen megőrültél? – kérdezte James.

– Sirius Black azt mondta, nem lesz buli. Pofozz fel, Ágas, álmodom – mondta Remus, akit barátaihoz hasonlóan sokkolóan ért Tapmancs kijelentése.

– Akkor mit fogunk csinálni? – kérdezte Féregfark, aki alig várta már, hogy történjen valami.

– Megrendezzük az első Kviddics Roxfortkupát! – jelentette be Tapmancs, és elvárta barátaitól a tapsot.

– Kviddics Roxfortkupa? – kérdezte Holdsáp, aki már kezdte kapisgálni, mire gondol Sirius.

– Vagyis két csapatot alkotunk, és kviddicsezni fogunk! – szólt Tapmancs.

– Hogy alkothatunk két csapatot, ha csak négyen vagyunk az egész kastélyban? Vagy a Véres Báróval fogunk játszani? – ironizált Féregfark, aztán lefagyott az arcáról a mosoly, amikor Sirius bólogatni kezdett.

– Pontosan. A vén Lumpitól csórtam egy jó kis bűbájt, ami hús–vér emberekké változtatja a szellemeket egy napra – mondta Sirius, éppen abban a pillanatban, amikor arra tévedt Hóborc.

– Vénlegények a suliban? Ez csak egyet jelenthet!

– Ipcummus*! – ejtette ki a varázsigét a száján Sirius, miközben Hóborcra szegezte a pálcáját. A kopogószellem sokkal láthatóbb lett. Peter meg akart róla győződni, hogy a varázslat működött, így hozzávágott Hóborchoz egy könyvet, aki fájdalmában felkiáltott.

– Na és most? – kérdezte Ágas.

– Keressük meg az összes szellemet! – adta ki a parancsot Tapmancs.

Emberré változtatták Félig Fej Nélküli Nicket, a Szürke Hölgyet, a Pufók Frátert, Hisztis Myrtle–t, és nagy nehezen a Véres Bárót is. (Utóbbit tényleg nagy nehezen sikerült, ugyanis a Mardekár kísértetének eszperente nyelven kellett volna beszélnie pár kecskével, és előadást tartani a hugrabugosok eljövendő világuralmáról – legalábbis Sirius ezt szűrte le a hadonászásából, de kezdte gyanítani, hogy a Báró nem beszéli az angolt. (Vagy az angol Blackesített változatát.) Újdonsült "hadseregükkel" az oldalukon kezdtek újra tanakodni.

– És most? Tizennégy ember kell, és eddig csak tízen vagyunk – mondta Holdsáp.

– Dumbledore! – kiáltott fel Sirius.

– Te komolyan be akarod vonni az öreget is? – kérdezte Ágas, és felhúzta a szemöldökét.

– Miért ne? Meg jöhetnének a festmények is. Dumbledore biztos tud valami bűbájt a festmények életre keltésére.

Tíz perccel később Sirius már Dumbledore irodájának ajtaja előtt állt. (A tíz percet természetesen nem a kastélyban bolyongással töltötte, és még véletlenül sem azért, mert elfelejtette az útvonalat az irodáig – megjárta már egy párszor, de az idő vasfoga...) Ismerte a jelszót: citrompor. Dumbledore sosem változtatta meg. A főnixmadár felvitte őt a lépcsőn, hogy bekopoghasson az irodába.

– Sirius! Milyen régóta nem láttalak! Amikor "kibérelted" a Roxfortot, azt hittem, hozol majd egy sereg embert – mondta Dumbledore, mikor Tapmancs belépett az irodájába.

– Igen, uram... de... mi szeretnénk egy kviddicsmérkőzést rendezni, és nincs elég játékosunk. Hajlandó lenne... öhm..  esetleg beszállni? – kérdezte Sirius reménykedve.

– Rám férne egy kis mozgás – mosolyodott el az igazgató.

– És... uram, nem tudná életre kelteni a festményeket?

– Tudok egy erre alkalmas bűbájt, de csak ha megígéritek, hogy sem Mrs. Norrisnak, sem a mandragóraültetvénynek nem esik baja. Egy elszabadult Sir Cadogan komoly bajokat tud ám okozni, de ezt mi már megtapasztaltuk a saját bőrünkön is, nem igaz? – nevetett Dumbledore.

Egy óra múlva a sereg teljes harci díszbe öltözve sorakozott fel a kviddicspályán. Remus a páncélokból nézőket varázsolt, majd mugli mintára kivetítőket rakott a pálya szélére. A házak színeibe öltöztetett lelátókat rengeteg ülés váltotta le, olyanok, akár a mugli stadionokban.

– És ki kivel lesz egy csapatban? – kérdezte Félig Fej Nélküli Nick.

– Sorsoljuk ki – vigyorodott el James, és előhúzta a pálcáját. A mugli televízióból a Tekergők számára egyáltalán nem ismert, a Kövér Dáma által javasolt (mit nem tudnak ezek a mai festmények?!) lottósorsoló gépnek nevezett tárgyalt varázsolt oda, majd megkérte Féregfarkat, hogy írja fel mindenki nevét egy–egy papírlapra. A papírfecniket belerakták az apró labdákba, majd kezdetét vette a sorsolás.

– Az első csapatban van, és annak csapatkapitánya... a Szürke Hölgy! – jelentette be lelkesen Sirius.

– A második csapat csapatkapitánya pedig nem más, mint... Phineas Nigellus Black! – szólt ezúttal Remus. Ez a Szürke Hölgy és Phineas is kivettek hat labdát a gépből, és sorra nyitogatni kezdték őket. A végén mindketten kihirdették a sorsolás eredményét: az első csapatban Remus, Dumbledore, a Véres Báró, Violet, James és Hóborc kapott helyet, a második csapat pedig Siriusból, Peterből, a Pufók Fráterből, Félig Fej Nélküli Nickből, a Kövér Dámából és Sir Cadoganből állt. McGalagony professzor lett a kommentátor, aki időközben érkezett meg a birtokra. (Természetesen e nemes címet nem önként vállalta el a professzorasszony.) A csapatok eldöntötték, ki milyen posztban játszik, és felálltak a helyükre. James JólsepR–je először lefulladt, így Dumbledore professzor odavarázsolta az udvarra Lumpsluck professzor seprűjét a Mardekár klubhelyiségéből. A nézőknek kikiáltott páncélok eldöntötték, melyik csapatnak szurkolnak, és ennek megfelelően választottak a pálya szélén árusított sálakból és zászlókból.

– Kezdetét vette a meccs! Az első csapat pirosban, a második kékben! – harsogta McGalagony, akiről Sirius megállapította, hogy nem is rossz kommentátor, legalábbis Lee Jordannél, vagy kinél jobb. (Ezután Hermione közölte vele, hogy nem jól ejti ki Lee nevét, és hogy amúgy sem tudja, hogy kommentál.) – A cikesz még nincs a pályán, de van miért izgulni! Lupin gurkója majdnem eltalálta Phineas Nigellust, aki a kvaffal száguld a piros csapat póznái felé, ahol Albus Dumbledore kivédi! Fantasztikus meccset látunk, és még fel sem bukkant a cikesz – kommentált McGalagony. Sirius és James, a két fogó az eget szemlélték, de nem láttak semmit. A nézőtéren a szurkolótábor Dumbledore–t istenítette, aki – mint Hermione is megállapította – igazán szépen védte ki a gólt.

– Pettigrew gurkója eltalálta Hóborcot, aki ennek ellenére is a kék csapat póznái felé törtet. Még nincs gól! Úgy néz ki, a Kövér Dáma nem tudja kivédeni, de telt alakja mellett egyetlen kvaff sem jut át a póznán! Black az eget kémleli, Potter inkább besegít csapatának. Ő megbízik Black szemeiben, bár úgy hiszem, az agy és a szem összefüggenek, így Blacknek esélye sincs meglátni a cikeszt – humorizált McGalagony, mire Hermione felnevetett a pálya szélén. Sirius tettetett gyilkos pillantással nézett a lányra, csakúgy, mint fiatalabb kiadása egykori átváltoztatástan tanárára. Tapmancs bosszújával párhuzamosan kisodródott Remus gurkója, ami majdnem eltalálta a lányt. Egyetlen szerencséje volt: hogy ő akkor nem is volt ott igazából, és nem is tudta volna eltalálni a goromba gurkó. Az ezt követő öt percben McGalagony erőltetett kommentárja volt hallható, akinek beszédéből könnyen le lehetett szűrni, hogy nemigen rajong a sportért. (Vagy James Potterért és Sirius Blackért – neki mindegy volt.) A nézők kezdték degeszre tömni magukat a pálya széléről vásárolt édességekkel, amikor végre történt valami.

– Potter észrevette a cikeszt! Ha most elkapja, a piros csapat nyer, mivel eddig nulla–nulla az állás. Black a nyomába ered, gyorsabban, mint Potter, de mindkettőjüket eltalálja egy–egy gurkó, így néhány másodpercre a földre kerülnek. (Potter valami olyasmit kiabál, hogy kijöttek a formából, és visszaül a seprűjére.)Eközben a Szürke Hölgynek köszönhetően az állás módosul! Egy–nulla a piros csapat javára! Hoppá! Félig Fej Nélküli Nick szép gólt juttat a piros csapat póznájába, ezzel kiegyenlítődik az állás! Egy–egy. Közben Potter és Black is magukhoz tértek, és üldözni kezdték az aranycikeszt. Potter világbajnokot megszégyenítő gyorsasággal repül Lumpsluck seprűjén, mégis Black kerül közelebb a cikeszhez. A fogók a cikesz után suhannak a felhők közé, eközben a pályán Sir Cadogan gurkója eltalálja Violetet, aki éppen kvaffjával tart a kék csapat póznái felé. De ennek ellenére gólt lő! Kettő–egy az állás a pirosak javára, és még javában tart a meccs! Potter és Black már egy ideje a felhők fölött üldözik a cikeszt, lassan kezdhetünk aggódni... De megjelenik Black! És a kezében van a cikesz! A kékeké a százötven pont, ezzel megnyerték az Első Kviddics Roxfortkupát! Kedves nézők, a győztes Sirius Black, és csapata! Ki gondolta volna? – hangzott McGalagony hangja a varázslatos mikrofonban. Hermione még látta Siriust leszállni a seprűjéről, aztán elhomályosult minden, ők pedig újra Sirius szobájában találták magukat.

– Miért nem láttuk a végét? – kérdezte Hermione, aki az egész meccs alatt szinte meg sem szólalt.

– Elájultam, mert James... hozzám vágta a seprűjét, én meg két napra a gyengélkedőre kerültem, és az esküvőt is el kellett halasztani. És, mondanom sem kell, Lumpsluck seprűje miatt McGalagony büntetőmunkára fogott minket! – mesélte Sirius, és felnevetett.

– De hát.. Hogy küldhetett titeket büntetőmunkára, mikor már nem is jártatok a Roxfortba? – nevetett Hermione.

– McGalagony már csak ilyen. A következő tanévben, az első héten mi főztünk a házimanók helyett, miközben ők kviddicseztek – mesélte Sirius. A mondatát véget nem érőnek hitt nevetés követte, amikor Siriusnak eszébe jutott elmesélni Lucius Malfoy történetét a mazsolával a karácsonyi bálon. A történet elég viccesnek ígérkezett ahhoz, hogy Tapmacs még további öt elferdített valóság alapú történetet meséljen el, ezek után eszméltek csak rá, hogy eltelt az idő. Hermione elindult megnézni Ginnyt, aztán mégis visszafordult az ajtóból, és kérdezett valamit Siriustól.

– Sirius, miért nem bulit szerveztél Jamesnek?

– Tudod Hermione... Ezer meg ezer bulit tartottunk már, a felét talán el is felejtettem. Valami nagyot akartam, amire mindig emlékezni fog. Csak érte csináltam, ő volt a legjobb barátom. Harryben ott van ő, és egy olyan ember is, aki kicsit sem hasonlít rá. Tartok tőle, hogy túlságosan is azt hiszem, hogy ő pont olyan, mint James volt. Nagyon sokban különböznek, mégis emlékeztet rá – mondta Sirius. A végét már szinte suttogta, szemei vörösek lettek az évek során összegyűlt sok elfojtott könnytől. Hermione kilépett a szobából, és elhatározta, hogy aznap már nem kíváncsi több monológra. Az eredetileg jó programnak ígérkező viccmesélést és emléknézegetést teljesen elrontotta a halál gondolata.

 Az ikrek szobájába tartott, ahonnan Ginny hangja szűrődött ki, de a lépcsőn összefutott Csámpással, aki egy üvegfiolát tartott a mancsai között.

– Csámpás! Rossz vagy! Hogy került hozzád? Add azt vissza gyorsan! – dorgálta Hermione macskáját, és nagy nehézségek árán elvette tőle az apró tárgyat. A karmokkal való küzdelem során a fejében megjelent egy kép a fiolák tucatjait szorongató Ginnyről, aki véletlenül elejt egy üvegcsét a lépcsőn. Igen, ezt csakis Ginny hagyhatta el, gondolta a lány.

A vörös hajú lányt az ikrek szobájában találta meg. Kiderült, hogy nem az övé a fiola, ugyanis azután, hogy megszerezte az emlékeket, a teli üvegcsékkel nem távozott a szobából. Hermione Sirius szobája felé vette az irányt, reménykedve abban, hogy a férfi újabb használható emlékre bukkant.

Fél perc hangos kopogás és ajtó előtt álldogálás után Hermione rájött, hogy kár is próbálkoznia. Az ajtó zárva volt, ezért úgy döntött, máskor kérdezősködik majd az elhagyott üvegről, és zsebre tette azt.

Felment Ginnyvel közös szobájukba, de a lány még mindig távol volt. Hermione unatkozott Ginny nélkül, így elővette az egyik könyvét, és olvasni kezdte. Fél óra is eltelt, mire eszébe jutott felpillantani belőle. Ginny is nemsoká megérkezett, és ledobta magát az ágyra.

– Mire jutottatok? – kérdezte Hermionétól.

– Nem sokra. Egy emlékben voltunk – válaszolta a lány közömbös hangon.

– Fred és George elöntöttek emlékekkel. Szerintem nem sikerült nekik felfogni, hogy nem Harry ciki pillanataira vagyunk kíváncsiak. Ron is küldött még néhányat, és Nevilletől is érkezett egy levélben – sorolta Ginny.

– Neville honnan tudta meg? – csodálkozott Hermione.

– A nagyanyja a rend tagja, és hallotta, ahogy beszéltünk róla, legalábbis a levélben ezt írta – mondta a vörös lány.

Nem beszéltek többet. Hermione olvasásnak álcázta a gondolkodást, Ginny pedig újra egy képregényt nézegetett. Kis idő múlva lementek vacsorázni, aztán Mrs. Weasley utasítására megzuhanyoztak és lefeküdtek.

– Ginny? Alszol? – suttogta Hermione.

– Csak akartam... – ásított Ginny.

– Csak azt akartam mondani, hogy... Mindegy. Semmi. Jó éjt!

– Neked is. Örülök, hogy végre megtanultad elhallgattatni magad. – Így mondta Ginny viszonylag kedvesen, hogy hagyják békén. A mugli származású lány a másik oldalára fordult, hogy ne hallja, ahogy Ginny szuszog, de nem tudott elaludni. Sokáig gondolkodott még Jamesen és a Tekergőkön.

Másnap reggel Fred és George hatásos ébresztőjére keltek. (Már ha a fülsértő trombitahang annak számít.) Hermione aznapra takarításra volt beosztva, Ginny pedig Siriushoz igyekezett.

A legifjabb Weasley leszaladt a lépcsőn, és elindult Sirius szobája felé. Bekopogott, majd Sirius válasza után belépett.

– Itt vagyok!

– Épp ideje volt! Gyere. Hoppanálunk – jelentette ki Sirius.

– Szabad azt neked? – kérdezte Ginny.

– Hát persze, hogy szabad. Láthatatlanok leszünk... Vagyis nem mondjuk el Mollynak – bólintott Sirius, majd belekarolt a lányba.

Egy hatalmas kviddicspályán találták magukat. Ginny körülnézett, és megismerte a helyet.

– Mi most... a Világkupadöntő helyszínén vagyunk? – kérdezte Siriustól  meglepetten.

– Ott. Szerencsénk, hogy nincs itt senki. Azóta a fontosabb csapatok itt edzenek – válaszolta Tapmancs, majd elmormolt egy Invito seprűket, és felpattant a kölcsön seprűjére. (Már ha az kölcsönnek számít, amit engedély nélkül vettek ki a seprűtárolóból.) Ginny alig mert felülni a tökéletesen lakozott, fényes, hibátlan Tűzvillámra.

– És most? – kérdezte a lány, miután leírt néhány kört a vadonatúj seprűvel.

– Elengedem a cikeszt! – kiáltotta Sirius. Ginny egészen addig nem látta a férfi kezében az aranygolyócskát, csupán a szárnyai súrlódását hallotta. Tapmancs visszaszámolt, Ginny pedig akcióba lendült. Rekordgyorsasággal kapta el az apró, aranyfényű labdát.

– Kitűnő! És hogyhogy még mindig Harry a fogó? Te sokkal jobb vagy nála! – kiáltotta Sirius, és újra eleresztette a labdát. Ginny újra és újra elkapta, egyre jobb időeredménnyel. Dél körül hoppanáltak a Grimmauld térre, ahol Hermionén kívül senki sem vette észre az eltűnésüket. Mrs. Weasley éppen az ebédhez terített.

– Sirius – támaszkodott az ajtónak Ginny, mielőtt elment volna – , köszönöm az edzést.

A férfinek válaszolni sem volt ideje, hallotta Molly kiabálását, és elindult ebédelni.

Ebéd után Hermione és Sirius a férfi szobájába mentek. Már csak pár emléket kellett gyűjteniük az ajándékhoz, és az idő sem sürgette őket.

– És most melyik emléked következik? – kérdezte Hermione.

– Most megnézhetnénk a beosztásunkat – javasolta Sirius, majd előkapta pálcáját. Megtöltötte az emlékkel a merengőt, aztán mindketten eltűntek az évnyitó ünnepség forgatagában.

Hermione azonnal kiszúrta a kis tizenegy évesek között Jamest, Siriust, Remust és Petert. Egymás mellett álltak, és arra vártak, hogy egyikkőjüket végre kihívják a háromlábú székhez, és a fejére tegyék a koszos, régi süveget.

– Black, Sirius! – hangzott a csúcsos sapkát viselő tanárnő szájából. A kis Sirius szégyenlősen sétált ki. Hermione első gondolata az volt, hogy ekkor még nem is látszott rajta, mekkora csibész lesz.  Miután a kisfiú fejére került a süveg, az rögtön elkiáltotta magát, a kisfiú pedig vigyorogva ült le a Griffendél asztalához, és új barátaiért izgult.

– Lupin, Remus! – Erre a két szóra az ifjú Black felkapta a fejét. Remus láthatólag gyorsan túl akart lenni a beosztáson: felpattant a székre, és saját maga tette a fejére a süveget. Volt egy tippje, hogy a Hollóhátba kerül, végül mégis Sirius mellett foglalt helyett griffendélesként.

– Pettigrew, Peter! – kiáltotta harsányan a csúcsos süveges tanárnő. Hermione ökölbe szorította a kezét, hogy elfojtsa a dühét. Hiába tudta, hogy mi fog történni, imádkozott, hogy Féregfark a Mardekárba kerüljön, de nem így történt. A süveg Griffendélt kiáltott, a lány számára érthetetlen módon.

– Potter, James! – hangzott el végre a négy közül az utolsó név. A kisfiú arca lángolt az izgalomtól, úgy ült le a háromlábú székre. A süveg hangosan gondolkodott pár másodpercig a Mardekár és a Griffendél között, majd addig szokatlan hangerővel üvöltötte a Griffendélt. Hermione, aki pontosan tudta, hogy Harrynél is ez volt a helyzet, mosolyogva hagyta ott a múltat.

Visszatérve a valóságba a lány nem értette, miért nézette meg vele Sirius az emléket, hiszen semmi érdekes nem volt benne. A férfi, mintha gondolatolvasó lett volna, válaszolt a fel nem tett kérdésre.

– Csak meg akartam mutatni, mennyire jó ember volt. Egyikünk sem érdemelte őt barátként, és mégis ő volt a legelső, akit elveszítettünk. Nem mondom, hogy nem számítottunk rá, de azt hittem, én leszek az első. Ő meghalt, én az Azkabanba kerültem, Holdsáp számkivetett lett, Féregfark meg áruló. Felbomlottak a Tekergők. Azon az éjszakán valami örökre megváltozott. Meghalt az az ember, akit a legjobban szerettem. És csak Harry maradt utána, akivel egész eddig nem találkozhattam.

Hermione kissé megtörten távozott a férfi szobájából. Nem akart több emléket megnézni. Sirius leírásai után úgy érezte, mintha ő is James egyik közeli barátja lett volna. Ő is érezte, amit Sirius: a dühöngő fájdalmat a szíve mélyén, az emléket, ami benne élt tovább. Ő mindig is sajnált minden embert, akinek nem volt tökéletes az élete, de gyakran elfelejtette, hogy az övé sem az. Gondolataiból a lépcső ébresztette fel, amin majdnem elbotlott, rosszkedvét pedig rögtön elűzte egy derűs pillanat: amikor rájött, hogy már csak egy nap van.

Harry másnapi születésnapja alkalmából Mrs. Weasley a fiú kedvencét főzte, a desszert pedig a Ginny által készített csokoládétorta volt. Mindenki megajándékozta Harryt valamivel, az ikrektől az új találmányukat, a Pitonsokkolót kapta (ők természetesen nem vállaltak felelősséget kedvenc bájitalmesterük sérülésiért, és esetlegesen várható haláláért), Rontól egy Chudley Csúzlik posztert, Mr. Weasleytől egy gumikacsát, Remustól pedig a Tekergők alapítólevelének másolatát (az eredetit Sirius őrizte) kapta. Hermione, Ginny és Tapmancs egy zsúrkocsin tolták be a merengőt a szalonba, ahol a partit tartották.

Harry egy pillanatig csak állt a neki címzett "Boldog Szülinapot!" felirat alatt, és nem szólt semmit, aztán legszélesebb mosolyát Siriusra és Hermionéra villantva vetette bele magát az emlékekbe. Minden pont olyan volt, ahogy a lányok eltervezték. Harry nagyon örült az ajándékának, és az egész délutánt önfeledt nevetéssel töltötték. (És persze egy kis mugli társasjátékkal.)

A fiú a végén meghatódottan sétált Hermionéhoz, és megölelte.

– Köszönöm – mondta alig hallhatóan – Ez volt életem legszebb születésnapja.

– Sirius szervezte az egészet... Ő nagyon szeret téged, Harry – válaszolta a lány, és rámosolygott a születésnaposra.

Hermione a továbbiakban Ginnyvel ünnepelt. Egy perccel a lány távozása után ment oda Harryhez Sirius, akinek a fiú szintén megköszönt mindent.

– Hermione szervezte az egészet... Nagyon szeret téged. Becsüld meg! – mondta, majd egy apró könnycseppel a szeme sarkában arrébbállt, és mint mindig, Jamesre gondolt, legalább is Hermione ezt olvasta le az arcáról, miután megölelte.

Az elhagyott fiola elfelejtődött, és újra Csámpás mancsai között kötött ki. Mikor a lánynak évekkel később eszébe jutott, azzal nyugtatta magát, hogy semmi érdekes nem volt benne, csak Siriusék a láthatatlanná tevő köpeny alatt.  És ha mégis? Valószínű, hogy soha nem tudja meg, mennyit veszített vele.

*Ipcum latinul: valódi.

*VÉGE*

Szavazás

Amennyiben, ez lehetséges, egy rövid (1-2 mondatnyi) szöveges magyarázatot fűzzetek a pontokhoz, hogy az írók láthassák, mire kapták az adott pontszámot! A hozzászólásba másold be, a kategóriákat, és írd oda a pontszámaidat. 

Stílus

A történet olvasása közben mennyire találtad az író stílusát élvezhetőnek, kiforrottnak és gördülékenynek?

0-5-ig pontozható

Kulcsok Felhasználása

A választott kulcsok felhasználását mennyire találtad ötletesnek, egyediknek? FIGYELEM! Ez esetben a "karakterek" pont alatt csak azt kell figyelembe venni, hogy mennyire felelt meg a felhasználási feltételeknek.

Karakter: 0-5-ig pontozható

Helyszín: 0-5-ig pontozható

Varázstárgy: 0-5-ig pontozható

Fogalom: 0-5-ig pontozható

Titkos kulcs: 0-5-ig pontozható

Cselekmény

A leírt történetet mennyire találtad fordulatosnak, eseménydúsnak, izgalmasnak?

0-5-ig pontozható

Szereplők

A történet főszereplőinek és mellékszereplőinek mennyire sikerült megragadni a személyiségét, és azt átadni az olvasóknak?

0-5-ig pontozható

Szubjektív vélemény

Téged személyesen, abszolút szubjektíven mennyire fogott meg a történet?

0-5-ig pontozható