Kilencedik történet: Ne feledd: Szeretlek!

Egy kapcsolatban mindig vannak problémák, főleg, ha az egyik fél egy mogorva és magának való professzor, a másik pedig egy féltékenykedő boszorkány. 

Kategória: romantikus  

Kulcsok: Perselus Piton, Szent Mungo,  Nefeledd gömb, Magas, Szellemidézés

Korhatár: 12

Jogok: Minden jog J.K.R. tulajdonát képzi!

 NE FELEDD: SZERETLEK!

Perselus Piton dühösen sietett végig a Szent Mungo folyosóján. Arcáról lerítt, hogy milyen idegállapotban van, épp ezért mindenki kitért az útjából, betegek, látogatók és gyógyítók egyaránt. Hosszú, fekete talárja vadul hullámzott utána egyfajta fenséges és büszke kecsességet adva járásának. Ahogy a kiszemelt ajtóhoz ért, kétszer koppantott, aztán meg sem várva a választ, lenyomta a kilincset. A háta mögött várakozó két beteg nem mert megszólalni, csak gyilkos pillantással jutalmazták, amiért befurakodott eléjük, holott ők előbb érkeztek.

– Perselus… – Draco Malfoy fáradt sóhajt hallatott, majd zsebre tette a pálcáját, amellyel két másodperccel korábban általános vizsgálatot végzett a vizsgálóasztalon ülő betegén. Az idősödő férfi meglepetten és kissé ijedten meredt a váratlan látogatóra, de míg engedélyt nem kapott rá, meg sem mozdult. – Rendben, Mr. Heft, végeztünk – közölte végül Draco. Pontosan tudta, hogy Pitontól nem szabadul, míg be nem teljesítette azt, amiért idejött.

Miközben a beteg lekászálódott a padlóra, Draco gyorsan megírta a bájitalok listáját, amelyet a gyógyulása érdekében javasol.

– Viszontlátásra, Mr. Heft, találkozunk jövő hónapban – nyújtotta át a pergament.

– Viszontlátásra, Malfoy gyógyító! – hajtotta meg magát a férfi, majd jó nagy ívben kikerülve a rémisztő professzort, kislisszolt az ajtón.

– Perselus… Ez a munkahelyem. Nem jöhetsz ide, valahányszor problémád akad Vele – rendezett össze Draco néhány aktát az asztalán, aztán megrovó pillantásban részesített volt tanárát. A férfi jól elrejtette a hirtelen rátörő zavarodottságot, de ő épp elég jól ismerte ahhoz, hogy észrevegye a vonásain.

– Elnézésedet kérem, én… majd később visszajövök – nyúlt Piton a kilincs felé, ám Draco hangja megállította.

– Várj! Mi történt? – Azt, ami következett, Draco már megszokta a hosszú évek alatt, de ha mesél valakinek róla, biztos, hogy nem hinnének neki. A mindig szótlan és zárkózott Piton professzor kinyitotta a száját, és a szavak ömleni kezdtek belőle, mintha valaki Veritaserumot csempészett volna a reggeli töklevébe. Mert igen, bár ezt sem hinné el senki, Perselus Piton odavolt a tökléért.

– Annak a szénaboglya hajú némbernek már megint teljesen elment az esze! Hazamegyek egy nehéz nap után, örülök, hogy végre nyugtom van az ostoba kölyköktől, erre mi vár otthon? Ül a fotelben, záporesőként potyognak a könnyei, és azzal vádol, hogy csak pótlék számomra. Hogy megcsalom őt. Lé–lek–ben! Egy már évtizedek óta halott nővel – forgatta meg Perselus a szemét, mintha ennél nagyobb ostobaságot még sosem hallott volna, amióta csak világ a világ. –  Mindezt csak azért, mert megtalálta az egyik könyvemben azt a régi képet. A fejemhez vágta, hogy direkt tettem olyan magasra a könyvespolcon, mert nem akartam, hogy a kezébe kerüljön. Esküszöm, örökre agglegénynek kellett volna maradnom, mert a nők nem normálisak! – fújt egy utolsót, mielőtt elhallgatott volna. Draco megcsóválta a fejét, és képtelen volt elfojtani egy mosolyt.

– Te nevetsz rajtam? – szaladt össze a két fekete szemöldök sértődötten. – Rendben, viszlát! – fordult vissza Piton ismét az ajtóhoz. A zár halkan kattant egyet, ahogy Draco ráeresztett egy bűbájt. – Eressz ki! – mordult fel a professzor annak ellenére, hogy egy Alohomorát ő is ismerte.

– Ülj le! – tette vissza Draco a pálcáját a zsebébe. – Odakint várnak rám, úgyhogy spóroljuk meg a felesleges köröket.

– Ha neked a problémáim felesleges körök, akkor…

– Ülj le! – mutatott ismét a székre.

Ha valaki más beszél vele ilyen hangon, Perselus biztosan abban a minutumban halálra átkozza, de Draco kivétellé vált az évek során. Amióta véget ért a háború, közel kerültek egymáshoz, azt is meg merte volna kockáztatni, hogy barátok lettek. Mindenesetre, ő volt az egyetlen ember, akinek Perselus őszintén tudott mesélni a problémáiról, gondolatairól és igen, még a szerelmi életéről is. Hogy megőrizze a maradék méltóságát, sötét arckifejezéssel vonult az íróasztalhoz, aztán helyet foglalt a felajánlott székben.

– Szóval, ha jól értettem… – könyökölt Draco a mahagóni íróasztalra, hosszú, arisztokratikus ujjait egymáshoz érintette, miközben elgondolkozva bámulta őket. – Granger megtalálta a Lilyről eltett fényképedet, és azt gondolja, még mindig Potter anyját szereted, ő pedig csak kényelmi megoldás számodra – foglalta össze a korábbi zavaros történetet. Perselus egymáshoz préselte az alsó és felső ajkát, és bólintott. – De téved, ugye?

– Persze, hogy téved! – csattant fel a férfi. – Lily a múltam része, ő pedig a jelenem. Szeretem őt!

– Viszont megőrjít az örökös féltékenységével – egészítette ki Draco. Legnagyobb meglepetésére beszélgetőpartnere némi fáziskéséssel megrázta a fejét.

– Nem egészen erről van szó…

– Akkor miről?

– Szenved. És én nem bírom nézni ezt. Hogyan bizonyíthatnám be neki, hogy tényleg szeretem? A legilimencia csak a gondolataimba engedne belátást, a merengő pedig az emlékeimbe, de az érzések? Miért nem talált ki senki még olyan módszert, amivel az érzéseinket tudjuk megmutatni a másiknak? – komorodott el Piton.

– Khm… Próbálkoztál már a… beszéddel? – köszörülte meg a torkát Draco, és lehalkította a hangját, mintha valami nagy titkot árulna el épp.

– Mi?

– Megmondtad neki, hogy szereted?

– Tudja ő! – legyintett a professzor, aztán összezavarodva pislantott párat. – Vagyis, eddig azt hittem. Merlinre, hiszen vele élek, sosem csaltam meg, és még csak rá sem nézek másra. Lily fotóját is évekkel ezelőtt láttam utoljára, és azóta nem is gondoltam arra, hogy elő kéne vennem.

– Annyira nem ismered a nőket – nevetett fel Draco. – Figyelj, egy nőnek szüksége van arra, hogy néha elmondd neki, mit érzel iránta. Egyszerűen így működnek, és kész.

– De én nem vagyok az a nyálas fajta. Ezt Hermione is pontosan tudta, mikor belevágtunk. Nem tudom folyton mondogatni, hogy szeretem, ez… nekem nem megy – fintorodott el, mintha érezni annyit tenne, mint sárkánytrágyát szagolgatni.

– Akkor tégy valamit, hogy állandó szerelemvallás nélkül is bármikor eszébe jusson, mit érzel iránta. Esetleg… nem gondolkoztál még azon, hogy feleségül vehetnéd? – percegtette meg a szemöldökét Draco. Perselus arcán ezernyi érzelem vonult át, és ezek közül jócskán kisebbségben voltak a pozitívak. A gyógyító egy másodpercig sem csodálkozott ezen a férfi gyerekkorát ismerve. – Nézd… – dőlt előrébb a székében. – A házasság nem rossz dolog. Persze, vannak esetek, amikor balul sül el, de ha két ember összeillik, akkor csak kiteljesíti az életüket.

– Nem fogok megnősülni. Soha. Kizárt.

– Akkor törd a fejed egy másik megoldáson – hagyott fel Draco a meggyőzéssel. Perselus az ilyen esetekben pont ugyanúgy viselkedett, akár a tinédzserkorú diákjai: minél jobban rá akarta venni valamire az ember, annál inkább ellenállt, ám ha békén hagyták, magától is rájött, mi a jó neki.

A halk kopogtatásra először mindkét férfi az ajtó felé kapta a fejét, aztán egy újabb koppantás után rájöttek, hogy a bebocsátást kérő az ablaknál tartózkodik. Draco felállt, kinyitotta azt, mire egy barna, borzas tollú bagoly röppent be rajta, és egyenesen az íróasztalára ereszkedett.

– Longbottom írta. A mandragórái már felhasználható állapotban vannak, holnap átviszi őket neked. Hétvégén el tudod készíteni a főzeteket az ispotálynak? – pislantott fel Draco a madár lábáról levett pergamenből.

– Persze. Már legalábbis, ha Longbottom tényleg elhozza a mandragórákat. A múltkor eljött, hogy odaadja a macskagyökér szállítmányt, és csak egy dolgot felejtett otthon. Tippelj, hogy mit! – húzta Piton gonosz mosolyra a száját.

– Van, ami sosem változik. Emlékszem még, mikor elsőben azt a nefeleddgömböt hurcolta magával mindenhová… Olyan dög voltam akkoriban! – merengett el Draco, aztán néhány pillanat múlva összerezzent. – Hé, ilyenkor kéne tiltakoznod, hogy „Nem, Draco, nem voltál dög, csak fiatal és esendő.”.

– Mit mondtál? – A férfi felvillanyozottnak tűnt.

– Ööö, hogy tiltakoznod kéne?

– Nem, előtte!

– Hogy Neville nem változott…

– Ez után!

– Hogy volt az a nefeleddgömbje – jelentek meg ráncok Draco homlokán az értelmetlennek tűnő párbeszédtől.

– Most mennem kell! – pattant fel Piton. Draco szólásra nyitotta a száját, de mielőtt bármit mondhatott volna, a férfi használta az Alohomorát, és kiszáguldott a szobájából.

***

Hermione Granger rámosolygott Ginny Weasley Potterre, de kidörzsölt szeme azonnal elárulta őt. A vörös hajú nő hirtelen toppant be hozzá, ezért nem volt ideje egy elfedő bűbájra. Gyorsan a tűzhely felé fordult, hogy egy teával terelje el barátnője figyelmét, de a csel nem jött össze.

– Ki vele, mit csinált már megint Piton, ami miatt így nézel ki? – ült le Ginny az asztal mellé. Gömbölyödő pocakja miatt lengébb talárt öltött magára, és mostanában enyhén magas, női cipőit is lecserélte lapos talpú sportcipőkre.

– Semmit. Végül is, semmit nem csinált – sóhajtott fel Hermione. Levette a teáscsészéket a felső polcról, és varázslat helyett a két kezével kezdte el készíteni a citromos–mézes italokat.

– A semmi miatt nem szokás sírni.

– Én csak… azt hiszem, túl sokat várok tőle. Ne értsd félre, nem akarom megváltoztatni! – emelte fel mentegetőzve a kezét. – Pontosan tudom, hogy milyen, ismerem a múltját, csak… félek.

– Félsz? – hökkent meg a barátnője.

– Nem tudom eldönteni, hogy csak a személyisége miatt nem mond ki dolgokat, vagy azért, mert nem érzi őket, és nem akar hazudni nekem – töltötte meg a csészéket az illatosan gőzölgő teával. – Sosem mondta még, hogy szeret, pedig már majdnem három éve együtt vagyunk, és… ott volt Lily Evans.

– Ó, drágám, gyere ide! – ütögette meg a maga melletti széket Ginny. Hermione odalebegtette egy tálcán a csészéket, és barátnője mellé ült. – Figyelj, ezt abba kell hagynod!

– Mit?

– A szellemidézést.

– Tessék?

– Az a férfi, aki képtelen elviselni maga mellett bárkit is, hajlandó volt felmondani az iskolabeli otthonát, és összeköltözött veled. A férfi, aki mindenkit elmar maga mellől, nyíltan felvállalt veled egy kapcsolatot. Ezerszer láttam, hogy néz rád, mikor nem figyelsz, és hidd el, az a fekete csillanás a szemében, nem más, mint szerelem. Tudom, mert épp elégszer látok hasonlót, mikor Harry rám pillant – mosolyodott el, miközben ösztönösen megsimogatta a hasát. – Viszont, ha folyton előhívod Lily Potter szellemét, azzal csak megmérgezed a kapcsolatotokat. Lily Potter sosem szerette Pitont, és rég meghalt. Te élsz, és megadsz mindent a professzornak, amire csak vágyhat.

– Az eszem érti, amit mondasz, tényleg – birizgálta a kanalát Hermione. – De valami hiányzik. Itt – mutatott a mellkasára.

– Akkor mondd meg neki! Beszélj vele!

– Félek, hogy elveszítem… – Hermione kétségbeesett cincogást hallatott. A gondolat, hogy Perselus azt mondja majd neki, tévedés volt, mégsem szereti, egyszerűen halálra rémítette.

– Emlékszel, mit mondtál nekem, mikor a Hárpiák le akartak szerződtetni? – kortyolt bele Ginny a teájába.

– Persze – bólintott Hermione. Harry már az esküvőt tervezgette, mikor Ginny megkapta a felkérést a híres kviddics csapattól, és attól tartott, ha leszerződik hozzájuk, a fiú nem lesz hajlandó évekig várni rá. Ő pedig azt tanácsolta neki, beszéljen a szerelmével, ha Harry valóban szereti, megvárja, ha nem, akkor nem érdemes feladni miatta a lehetőséget. Más életét megoldani, annyival egyszerűbb!

– Beszélj Pitonnal! – nyomatékosította újra a tanácsát a vörös boszorkány.

– Oké… Már, ha egyszer hazajön… – pislantott Hermione az ajtóra.

***

Perselus Piton úgy osont végig az Abszol úton, akár egy tolvaj. Arcába húzta köpenye kámzsáját, és lehajtotta a fejét. A helyzet a régi időkre emlékeztette, amikor még halálfalóként és kémként intézte a rá bízott ügyeket, és ez csak még inkább kiborította. Bár, ha ráismernek, most legalább nem az Azkabanba vagy a föld alá kerül, hanem „csak” közröhej tárgya lesz – nem igazán tudta eldönteni, melyik a rosszabb.

Megállt egy üzlet előtt, kapkodva körülnézett, de az égvilágon senki nem foglalkozott vele. Az ajtóig hátrált, lenyomta a kilincset, aztán egy gyors mozdulattal beslisszolt.

Odabent a lehető legeklektikusabb kép fogadta. A középkori varázs–dísztárgyaktól kezdve, a modern, megbűvölt takarítóeszközökig szinte minden megtalálható volt itt. Beljebb lépett a kiszolgáló pulthoz, felfedte az arcát, és várta, hogy az üzlet tulajdonosa észrevegye. Mr. Herolds fél percen belül meg is jelent, egy hátsó szobából sietett elő, és mikor meglátta őt, morbid módon elvigyorodott. Persze csak nemrég költözött a városba, így fogalma sem lehetett arról, kivel áll szemben, a túlélőösztöne pedig láthatóan működésképtelen volt.

– Á, visszajött! Épp jókor, tegnap befejeztem a munkát – hajolt be a pult alá, és előhúzott egy rózsaszín vattával kibélelt dobozkát. Piton grimaszolva belepillantott, óvatosan kiemelte a tenyérnyi tárgyat, megvizsgálta, majd elégedetten visszahelyezte.

– Mennyivel tartozom? – érdeklődött.

– Tíz galleon – közölte Herolds azt az árat, amelyben már korábban is megegyeztek. Piton elővette az erszényét, és átnyújtott harminc galleont. – De… ez… túl sok.

– Nekem minden pénzt megér – zárta le a dobozt óvatosan, aztán becsúsztatta a zsebébe.

***

Hermione a kandalló előtt üldögélt, ölében egy vaskos könyv hevert. Hiába próbált olvasni, a betűk összefolytak a szeme előtt, fejében őrjítő gondolatok kavarogtak. Már este tizenegyre járt az idő, Perselus pedig sehol sem volt. Mi van, ha ma sem jön haza? Az elmúlt két napot a Roxfortban töltötte, mondván, ki kell javítania három évfolyam dolgozatait is a hét végéig, de túl átlátszó volt ez a kifogás ahhoz, hogy Hermione bevegye.

Gondterhelten felállt, lefektette könyvét a kis asztalkára, és az ablakhoz sétált. Odakint az éjszakai tájat csak a hold fénye világította meg. Nagyot sóhajtott, mintha ki akarná űzni a sötétbe a gondjait, mikor szeme sarkából észrevette az árnyékot. Azonnal a pálcája után nyúlt, ám ahogy az árnyék arrébb vonult, megkönnyebbülve visszatette a helyére. Lehetetlenség volt nem felismerni a magas, szikár alakot. A mozdulatai feldúltnak tűntek, ahogy fel–le járkált, ez pedig megijesztette Hermionét.

Az árnyék hirtelen megtorpant, arca a kis ház ablaka felé fordult – észrevette őt. Hermione visszafojtotta a lélegzetét, ahogy elindult felé, elhaladt az ablak előtt, és egyenesen a bejárati ajtóhoz sétált. Hallotta a halk nyikorgást, a léptek zaját és a köpeny susogását, de nem mert megfordulni. Ha Perselus azt mondja, vége, a szíve dobban egy utolsót, aztán beadja a felmondását.

– Hermione… – A mély bariton borzongásra késztette. Már nem hangzott dühösnek, de ez semmit sem jelentett. Perselus higgadtan átgondolt mindent, és döntést hozott, most pedig ugyanolyan higgadtan el fogja mondani neki.

– Csak mondd ki gyorsan, oké? – suttogta. Összefonta maga előtt a kezét, hogy elrejtse az ujjai reszketését.

– Mit?

– Hogy unod a hisztimet, nincs szükséged erre, és rám sem – foglalta össze Hermione. Mellkasába szúró fájdalom hatolt, a levegő pedig, mintha besűrűsödött volna, alig akart eljutni a tüdejéig. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy kirohan a házból, megelőzve a szörnyű szavakat, de a logikus énje tisztában volt vele, hogy ezzel maximum elodázná a poklot, nem elkerülné.

– Hermione Granger, néha tényleg nagyon hisztis vagy. És ilyenkor szörnyen fel tudsz húzni – kezdett bele Piton. A nő szorosan behunyta a szemét, úgy várta a folytatást. – De sosem mondanék olyat, hogy nincs szükségem rád. Hát nem érzed? Tényleg nem? – susogott egy hang közvetlenül a fülébe.

Hermione szeme felpattant, hátán érezte a férfi testmelegét, csak néhány milliméter választotta el őket attól, hogy összesimuljanak. A férfi keze előrenyúlt, egy dobozka volt benne.

– Ez a tiéd. Nyisd ki!

– Mi…?

– Csak nyisd ki! – jött az utasítás kedvesen, de határozottan.

Hermione veszettül dobogó szívvel emelte fel a doboz tetejét, amit pedig benne látott, homlokráncolásra késztette.

– Egy nefeleddgömb? – fordult meg. Ez annyira zavaros volt, hogy egy másodpercre még a félelmeiről is megfeledkezett. Piton hátrébb lépett tőle, és odasétált a kandallóhoz.

– Nem esik jól, hogy folyton kételkedsz bennem. Néha… néha olyan, mintha hárman lennénk ebben a kapcsolatban, és nem azért, mert még mindig szerelmes lennék Lilybe – mondta ki mindenféle gyengéd érzelem nélkül a nő nevét –, hanem, mert te állandóan megidézed a szellemét. Itt van körülöttünk, megnehezíti az életünket.

– Én…

– Nem, ne, várj! Hadd fejezzem be! – emelte fel a férfi a kezét. – Ez az egész az én hibám is, nem csak a tiéd. Nyilvánvalónak veszek dolgokat, amik nem feltétlenül azok. Rázd meg a gömböt! Kérlek! – fordult vissza Hermione felé.

A nő kezébe vette a gömböt, és megtette. A vöröslő füst először ugyanolyan volt, mint akármelyik nefeleddgömbben, ha az ember megfeledkezett valamiről, aztán lassan formálódni, alakulni kezdett, míg végül szívformát vett fel. Meg akarta kérdezni, mit jelent ez, de képtelen volt kinyitni a száját, és megformálni a szavakat.

– Sosem tudtam kimondani, mit érzek, és azt hiszem, ez nem is fog változni most már soha – szólalt meg mégis Perselus, mintha csak látná a kérdőjeleket az előtte álló nő fejében. – Az a gömb azért van, hogy ha nem is mondom többé, ne felejtsd el soha: szeretlek.

– Perselus – futotta el könny Hermione szemét. Három gyors lépéssel ott termett a férfi előtt, és a nyakába ugrott.

– Valahányszor kételkednél az érzéseimben, rázd meg ezt. Amíg szeretlek, a szívemet ott láthatod benne. És biztosíthatlak róla, életem utolsó percéig benne lesz – hajolt le Perselus, hogy az ajkával is megpecsételje az ígéretét.

*VÉGE*

Szavazás

Amennyiben, ez lehetséges, egy rövid (1-2 mondatnyi) szöveges magyarázatot fűzzetek a pontokhoz, hogy az írók láthassák, mire kapták az adott pontszámot! A hozzászólásba másold be, a kategóriákat, és írd oda a pontszámaidat. 

Stílus

A történet olvasása közben mennyire találtad az író stílusát élvezhetőnek, kiforrottnak és gördülékenynek?

0-5-ig pontozható

Kulcsok Felhasználása

A választott kulcsok felhasználását mennyire találtad ötletesnek, egyediknek? FIGYELEM! Ez esetben a "karakterek" pont alatt csak azt kell figyelembe venni, hogy mennyire felelt meg a felhasználási feltételeknek.

Karakter: 0-5-ig pontozható

Helyszín: 0-5-ig pontozható

Varázstárgy: 0-5-ig pontozható

Fogalom: 0-5-ig pontozható

Titkos kulcs: 0-5-ig pontozható

Cselekmény

A leírt történetet mennyire találtad fordulatosnak, eseménydúsnak, izgalmasnak?

0-5-ig pontozható

Szereplők

A történet főszereplőinek és mellékszereplőinek mennyire sikerült megragadni a személyiségét, és azt átadni az olvasóknak?

0-5-ig pontozható

Szubjektív vélemény

Téged személyesen, abszolút szubjektíven mennyire fogott meg a történet?

0-5-ig pontozható