Tizedik történet: Utolsó csók

Hermione egy olyan lány aki bármilyen nehézséggel is szemben állt, mindig mindet megoldotta. Tudta, hogy mi a helyes és az által cselekedett. De egy rémálom után újra az lehet aki régen volt? A régi barátok még mindig barátnak számít? Barátból ellenség, ellenségből barát?




Korhatár: 16
Kategória: romantikus dráma
Kulcsok: Draco Malfoy, Godrick's Hollow, Időnyerő, Tűz, Sziklaomlás
Jogok: Minden J.K.R.-t illeti.

UTOLSÓ CSÓK

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar el fog telni az egy év. Észre se vettem olyan hirtelen. Lehet az-az oka, hogy mindig otthon ültem és vagy olvastam, vagy állandóan takarítottam. Ez lett az új hobbim, a takarítás. A magányos napokat valamivel el kellett foglalnom, és más ötletem nem volt. Minden reggel arra ébredtem, hogy magányos vagyok. Körbenéztem és nem volt ott mellettem. Hiába telt el már az egy év, még mindig hiányzik. A reggeli étkezések egy ideig kimaradtak, és az újság közelébe se mentem, pedig már rossz híreket rég nem közöltek, de mégsem voltam hajlandó hozzá nyúlni. A monoton napok úgy kezdődtek, hogy az ébredés után egyenesen a temetőbe mentem. Főleg akkor esett jól kimenni, ha rosszul kezdtem a napot. Valahogy jobb kedvem lesz tőle és máris jobbnak látom az egész napot. Különös, hogy én ott töltődök fel igazán. Ha kimegyek a sírhoz és ott ülök mellette, akkor olyan, mintha nem hagyott volna itt a világban egyedül. Itt mindig át tudom gondolni, hogy miken mentünk keresztül, miket kellett átélnünk és mind ez azért van, hogy jobb ember legyek és nem szabad feladni. Főleg most nem. Ilyenkor visszakalandozok, hogy milyen is volt az a pár év vele. Egy-másfél órákat ülök, mielőtt hazaindulok. Amint belépek, az ajtón egyből visszarángat az élet és a magány. Folytatódik az-az élet ahol csak abból állnak a napok, hogy felteszek egy teát főzni, majd egy csészével leülök, és lapozgatom a fényképalbumot. Lapozgatás közben pedig az emlékek térnek vissza. Ezek az emlékek addig nyúlnak vissza, amikor ott állok az ajtó előtt és hirtelen minden megváltozik…

5 éve ezelőtt

A történet ott kezdődik, hogy az egyik nap, pontosabban egy szerdai napon, hogy arra ébredtem, hogy nagyon esik az eső. Szinte éreztem, hogy valami nincs itt rendben. Mivel nem volt itthon Ron és tudtam, hogy este ér haza, neki is láttam a takarításnak és a vacsorának. Már egy hete, hogy elment, de nekem ez olyan volt, mintha örökkévalóság lenne. Ezért is gondoltam, hogy alaposan kitakarítom a lakást. Amolyan meglepetésszerűen. Bár mindig rend van itthon, lehet nem is lesz meglepetés neki. De addig is lefoglalom magam. Már nagyon várom, hogy hazajöjjön. Alig telt el egy kis idő, amikor az ajtón dörömbölni kezdtek. Ki lehet az ilyenkor, hisz én most szabadságon vagyok? Kérdeztem magamtól. Ahogy kinyitottam az ajtót szó szerint beesett egy alak. Hiába hoppanált az ajtóhoz, mire kinyitottam az ajtót csurom vizes volt. Szó szerint ömlik odakint az eső. De nem szeretem az ilyen időt.

– Áh, jó reggelt, maga Hermione Granger? – kérdezte egy számomra vadidegen alak. Pedig ritkán esik meg velem, hogy én valakit ne ismerjek. Barna esőkabát volt rajta és egy kalap, ami megvédte az esőtől. A kezében egy táskát szorongatott, hogy ne legyenek vizesek a benne lévő dolgok. Vajon mit akarhat?

– Igen, de mit keres itt? – kérdeztem tőle

– Nem mit, hanem kit, és méghozzá önt keresem. – válaszolta, miközben próbált volna beljebb jönni, mert az eső szüntelenül esett, és egyre jobban beborult az ég, mintha valamit gyászolna. 

– Fáradjon beljebb. Kér egy csésze teát? – kérdeztem, amire csak megrázta a fejét.

– Nem köszönöm, inkább üljünk le – mondta, miközben intet a kanapé felé.

– Miért valami baj van? – hiába kérdeztem csak a kanapé felé mutatott. Leültünk, miközben már a táskájában kutatott. Elővett néhány papírt, amivel egy darabig elszöszmötölt, de már annyira sugároztam felé a kíváncsiságomat, hogy nem bírta tovább.

– Granger kisasszony, nagyon sajnálom, de amit el kell mondanom, az egyáltalán nem lesz jó hír. – kezdett bele a mondatba, amire én felugrottam a kanapéról, és a szám elé kaptam a kezem.

– Kérem, üljön le, sokkal jobban jár. Addig nem fogom folytatni. – mondata nagyon lesújtott, de nem nézett a szemembe így éreztem tényleg jobb lesz, ha leülök. Még ha megöl a kíváncsiság is. Mi lehet ennyire rossz?

– Valami történt? – amint leültem, megkérdeztem, de olyan halkan, hogy előrébb kellett hajolnom, hogy meghallja. Lesütött fejjel, de belekezdett a mondatba.

– Sajnálattal kell, közlöm, de Mr. Weasley meghalt. Tegnap délután történt a baleset.

– Nem, az nem lehet. – meg se tudtam mozdulni, mintha hirtelen megállt volna az idő. Nem. Ez nem történhetett meg.

– Mi történt?  – próbáltam össze szedni magam és nem összetörni előtte, hisz volt már ennél rosszabb napok is… nem… ez nem igaz. Miért akarok hazudni magamnak? – Kérem, mondjon el mindent, mert szeretnék róla tudni! – fakadtam ki.

– Rendben. De előre szeretném közölni, hogy részvétem a férje iránt. – a férj szó hallatán összerándult a gyomrom és egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Amit mond biztosan nem történt meg!

– Egy titkos küldetésen vettek részt a hegyekbe. Éppen felfelé tartottak, amikor sziklaomlás volt és elsöpörte őket. Hirtelen történt az egész.  Mind a hárman meghaltak. Nagy tragédia kisasszonyom, nagy tragédia. Viszont amit feltétlenül fel kell olvasnom. Mr. Weasley egy levet írt még régebben, amiben önhöz ír. – lapok között keresgélve elővett egy levelet. Rám nézett és megkérdezte, hogy bele kezdhet–e.  Remegett a keze és vele együtt a papír is. Teljesen kivert a víz. Levél?

 – Csak egy kérdés. Mikor írta ezt a levelet? – muszáj volt egy olyan kérdést feltennem, ami eltereli a gondolatomat. Hogyan történhetett ez?

– Amikor aurornak jelentkezik, az ember kap egy ilyen lehetőséget, hogy ha bármi történik, akkor egy búcsúlevelet írhat, és amint látja Mr. Weasley élt a lehetőséggel. – mutatta fel a lapot.

– Értem – válaszoltam, miközben hátradőltem a kanapén – kérem, olvassa fel a levelet.

– Biztosan azt szeretné, hogy én olvassam fel a levelet? – kérdezte, mire közöltem vele, hogy igen, mire egy kicsit elgondolkodott, vett egy nagy levegőt és bele is kezdett.

„Drága Hermione! Ha ezt olvasod, akkor én már nem leszek az élők között. Ezt a mondtatot kicsit fura volt leírni, de tud, hogy én nagyon, de nagyon szeretlek, és nem szeretném, ha miattam összetörnél. Nem szeretnélek úgy látni, és ezt te is tudod.  Egy valamire kérlek az csak az, hogy a síromba helyezd mellém az időnyerődet és az egyik könyved, amelyikkel mindig fejen vágtál, amikor dühös voltál rám. Tudom, hogy nem fogok tudni elbúcsúzni tőled, és ez fáj. Bármi is történik, lépj tovább, hisz te egy csodálatos nő, vagy aki a boldogságot megérdemli. Ölelek és csókollak odaátról. Ron „

– Ennyi a levél. Ha bármit szeretne kérdezni, akkor csak nyugodtan. – adta át a levelet, miközben bennem millió kérdés akart volna a felszínre törni, de csak egy jött ki a számon.

– Ami a levélben van, teljesíteni lehet? – néztem rá.

– Természetesen ez a levél nem egy végrendelet, de ami benne van, azt lehet teljesíteni, ha nagyon szeretné. Amint látom, két dolog van. Mind a kettőt szeretné teljesíteni, vagy csak az egyiket? – nézett ki a papír felett rám. Hirtelen nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Az időnyerőt az iskolába használtam utoljára, de attól független nem akarok megválni tőle. Ugyan úgy, mint Rontól se. De muszáj, hisz már ő elment és nem tudok mit tenni ellene. Mit tegyek? – Szeretném mind a kettőt teljesíteni. – sóhajtottam, mire ő felállt és már ment is az ajtóhoz, majd visszafordult egy mondat erejéig.

– Rendben, majd ha kiválasztotta a könyvet, akkor küldje el nekünk és még egyszer, had nyilvánítsam ki a részvételemet. Viszont látásra.

Ahogy elment az idegen férfi, akinek nem is akarom tudni a nevét, akkor jöttem rá, hogy elég sok mindent meg akartam volna még kérdezni. Hogy vajon a Molly-ék tudnak-e róla? Vagy esetleg Harry?  És, hogy mi tévő legyek? Az első dolog az lesz, amit megígértem. Határozottan álltam fel a kanapéról, amikor hirtelen kinyílt az ajtó és Ginny jött be rajta. Nem is jött, hanem inkább rohant be az ajtón. Egyből átölelt és mind a kettőnkből egyszerre kitört a zokogás. Amint átölelt akkor döbbentem rá, hogy már lassan egy éve, hogy nem találkoztunk, de még baglyot se küldtünk egymásnak. Pedig előtte heti szinten találkoztunk, még ha egy kis ebédre, vagy vacsorára. És most itt állunk én férj nélkül ő pedig egy újabb testvért veszített el. Hihetetlen. A nagy ölelkezés után csak némán néztünk egymásra. Csendet Harry törte, meg ami meg is lepett, mert nem vettem észre, hogy ő is itt van.

– Szia, Harry – köszöntem neki, amire bólintott egyet és megölelt. – El se tudom hinni – próbálkoztam terelni a szót, de ez valahogy most nem ment.

– Tudom – mondta Ginny – anya teljesen ki akadt, apa alig tudja megvigasztalni, minden fél óra után újra rá tör a zokogás. Este nem is aludt.

– Ti már este tudtátok, hogy mi történt? – fordultam felé, amikor újra feltettem a kérdést. – Este óta tudjátok? Mióta?

– Igen, a baleset után két óra múlva. – válaszolta – Miért te mióta tudod? – nézett rám én meg hirtelen megfordultam és a konyha felé vettem az irányt. – Alig fél órája – pördültem meg kicsit gyorsabban, is, mint ahogyan kellett volna, de az idegességtől azt se tudtam, hogy hol vagyok. Miért én tudom meg a legkésőbb?

– Az, hogy van, hogy én még csak most tudtam meg? – vontam fel a szemöldök. Tudom, hogy nem most kéne vitatkozni, de akkor is, eddig úgy éreztem, hogy én is család tagja vagyok. Vagy csak voltam?  Mi történt?

– Nem tudom, fogalmam sincs, de ne ezzel foglalkozzunk. – válaszolta Ginny amire Harry bólintott.

– Rendben. Üljetek le. Rég voltatok itt. – mondtam, miközben lehajtott fejjel mentem a konyhába.

Neki álltam egy újabb teának, és közbe mellém állt Ginny. Nézte, ahogyan felrakom a vizet, majd megálltunk egymás mellett.

– Most már nem lesz olyan, mint régen. – mondta és láttam, hogy egy könny szökött a szemébe. Kicsit megsajnáltam, mert tudom, hogy mire gondol. Azokra az időre, amikor még suliba jártunk. És igaza van.

– Tudom – suttogtam – és ez nagyon megrémiszt.

Teakészítés közben feltörtek a régi emlékek, amiken nagyokat nevettünk. A helyzet nem ezt kívánta volna, de volt egyes sztori, amit nevetés nélkül nem hagyhattunk volna ki. Lehet, fura, de úgy érzem, Ron el is várta volna, hogy nevessünk. Együtt. Mint régen. Késő délutánig beszélgetünk, amikor hirtelen Ginny közölte, hogy most már menniük kell, mert még Mollyékhoz is be kell menniük, amit én természetesen megértek és kértem adják át az üdvözletemet neki. Bólintott rá, hogy természetesen át adja és már indultak is. Újra egyedül maradtam. A nagy házban egyedül. Fürdő szoba felé vettem az irány, meg nyitottam a csapott és beültem a kádba. Egy forró fürdő most tökéletes lesz. Fürdőzés közbe az agyam járt. Egy év után újra láttam a régi barátaimat, de csak azért, mert Ron maghallt Ez szörnyű. Hát igen eltelt az egy év.  És a régi barátokból teljesen vadidegenek lettünk egymásnak. Igaz, Ron és Harry egy helyen dolgoztak és folyamatosan járt haza Mollyékhoz, de nélkülem. De miért? Miért nem mentem soha vele. Miért csak tíz percre ugrott be a szüleihez? Engem miért nem vitt magával? Tulajdonképpen én miért nem mentem vele?  Addig töprengtem a kádba, míg ki nem hűlt a víz. Kezdtem vacogni így inkább kiszálltam és felöltöztem. A tükör előtt álltam, és csak néztem ki a fejemből. Alig telt el pár óra, de már most piros és karikásodik a szemem. Érzem rossz napok, sőt hónapok fognak jönni és már most ilyen vagyok. Nem fogom ezt kibírni. Amint kiléptem a fürdőből és beléptem a szobánkba teljesen kiborultam, talán most fogtam fel teljesen, hogy nem jön vissza. Újra könnyes lett a szemem, ahogyan beültem az ágyba és magamra takartam a takarót. Nem tudom, meddig de elég sokáig forgolódtam, amikor végre megnyugodtam és el tudtam aludni. Nem sokat, de az is valami. Abba reménykedtem, hogy másnap, amikor felkelek minden, ami ma történt az csak álom volt és majd itt fog aludni mellettem, amikor felébredek. De nem.

Másnap reggel mikor felébredtem teljesen kimerülve ültem fel az ágyba és az első gondolatom az volt, hogy vajon tegnap mi történt. Az ágy másik oldalára pillantottam és akkor döbbentem le. Ron nem jött haza. És nem is fog. Meghalt. Ezután sorra ugrottak be a pillanatok. Az idegen, Harry és Ginny látogatása és a magány. Visszafeküdni nem volt kedvem, de kimászni se belőle. „Semmihez sincs kedvem” érzésem volt. Nagy erőt vettem magamon, amikor egy bagoly huhogott az ablakban. Megérkezett a posta. Oda mentem gyorsan az ablakhoz, ami már ilyenkor rég nyitva szokott lenni. Szegény jó neki mehetett. Bedobtam neki az erszénybe a kis tallért és vettem el tőle az újságot, azután megfordult és elszállt. Automatikusan nyitottam szét az újságot, amit ma nem kellett volna megtennem. A főoldalon természetesen a tegnapi hír volt rajta. Fotón Ron a két munka társával, akit nem ismerek. Furcsa, egyre több olyan ember van, aki jóba volt Ronnal, viszont én nem ismerek. El se olvastam az újságot, csak ledobtam az ágyra és már mentem is ki.

A temetésre a baleset után rá három nap múlva került sor. Előtte való nap Átjött hozzám Molly és Arthur, hogy nálam töltsék az éjszakát. Legalább addig se voltam egyedül. Azt nem mondanám, hogy hangosabb lett volna a lakás, de egy kicsivel, sokkal jobb volt a hangulat. Olyan rég láttam őket, hogy jó volt egy kicsit beszélgetni velük. Temetés napján ott álltam a fekete egyrészes ruhámba a tükör előtt és észrevettem, már most fogytam pár kilót. Te jó ég. Hogy fogom én ezt kibírni?  Benézett hozzám Molly, mire felé fordulva biccentettem, hogy megyek. A temetésen nem sokan voltak, de akik ott voltak, az mind a jó barátai voltak. Bár a felét alig ismertem, vagy nagyon, de nagyon rég láttam őket. A szertartás után nálam volt egy kis megemlékezés ahol mindenki klikkeket alkotva beszélgetett. Nem sokáig voltak, de nekem ez nagyon sokat jelentett. Egy részt, mert nem volt üres a lakás, más részt pedig, előttem állt Ron teljes emléke. Ahogyan végig néztem az embereken. Itt volt a családja, a Roxfort griffendélesei szinte mind, de a többi házból is jöttek nagyon sokan és az auror munkatársakról ne is beszéljünk. Ami szinte megdöbbentett az Frics volt. Argus Frics. Ő volt ez egyetlen, aki oda jött hozzám és elmondta, hogy nagyon sajnálja, és kár, hogy nincs köztünk, mert szívesen megbüntetné. Ezzel mosolyt csalt az arcomra, amire ő is erőltetett egy mosolyt az arcára, majd tovább állt. Ha ezt hallotta volna Ron. Vége fele mindenki odajött hozzám köszönéskor és a részvétel után indultak is haza. Már nagyon késő volt mikor indultak Ginnyék is.

– Nem maradtok éjszakára? – kérdeztem tőle, mikor Harry felé néztem, aki még a Weasley család többi tagjával beszélgetett.

– Nem, muszáj mennünk, de anyuék itt szeretnének maradni, ha nem baj. – mondta, miközben Molly odaállt mellénk.

– Nem, dehogy is. Sőt nagyon örülnék, ha maradnátok még. Nem szeretnék egyedül itthon lenni. – mondtam, amikor már fogta is a vállam és gyorsan megölelt.

– Jaj, kedveském nagyon szépen köszönöm – fordult meg, miközben már magára kötött egy kötényt és neki állt a takarításnak. Nem is ő lenne, ha nem kezdett volna hozzá.

– Nagyon szépen köszönöm – ölelt meg Ginny és intett Harrynek, hogy induljanak, amire ő elköszönt a fiúktól és oda jött hozzánk, megölelt mire egy köszönöm-öt mondtam és már távoztak is.  Úgy érzem, mostanában megint nem fogom őket látni.

A pakolásra már csak hárman maradtunk. Mindenki a saját dolgát végezte így hamar végeztünk vele. Jó, hogy itt maradt velem Molly és Arthur. Nélkülük ma biztosan nem fejeztem be volna. Sőt szerintem egy hétig is így állt volna a ház, pedig nem szeretem a rendetlenséget. Másnap kora reggel elmentek, aminek én nem nagyon örültem. Ez van. Újra a magány.

A temetés után a napjaim úgy teltek, hogy Ginny átjött egy–két órára és volt, amikor Harry is elkísérte. Pedig azt hittem, hogy nem fognak meglátogatni. Legalább addig se voltam egyedül. De idő elteltével egyre kevesebbet jártak addig, míg már nem is jöttek. Megint, mint amikor meghalt. Ez nagyon elszomorít. Bár én se mentem sehova csak dolgozni voltam hajlandó kimenni, máshova nem akartam kimozdulni otthonról. Nem volt hozzá erőm. A fejem tele volt olyan kérdéssel, amik megválaszolatlanok voltak, és nem szerettem volna újabbakat hozzájuk rakni. A monoton napokat egy dolog törte meg, azt viszont nem akartam. De ez van.

 Egyik nap takarítgattam, mert nagyon nagy por volt, mikor kopogtattak az ajtón. Hirtelen két féle érzés tört ki belőlem. Az egyik az, hogy vajon ki lehet az, a másik viszont, egy olyan érzés volt, ami azt sugallta, hogy valami rossz hírt hoznak, amit én nem akarok hallani. De ha nem nyitom ki, akkor nem tudom meg.  Nagy erőt vettem magamon és kinyitottam az ajtót. Nem erre számítottam, de megnyugodtam, hogy egy ismerős arcot láttok az ajtóban. Szőke haj és földig érő köpeny. Igen tényleg ő az.

– Draco? Te mit keresel? – kérdeztem, amikor felnézett a cipőjéről rám. Vajon mit nézett rajta, mikor eltakarta a köpeny?

– Kicsit fura, tudom, de kíváncsi voltam, hogy–hogy vagy. – a választ már a szemembe mondta közben egy helyben fel–le himbálózott.

– Ohh, értem, köszönöm. Gyere beljebb, vagy nem is tudom. – motyogtam alig hallhatóan, amire mosolyogva bólintott én meg kérdőn néztem rá.

– Bocsi, csak azt hittem, hogy majd rám csukod az ajtót és elküldesz hidegebb helyre, amiért ide mertem jönni. És hát meglepődtem, hogy nem ezt tetted. – mondta, de már a mosoly eltűnt az arcáról. Vajon komolyan gondolja mind ezt?

– Hát egy percig végig futott az agyamon, de mivel mostanában csak te nyitottad rám az ajtót inkább nem tettem. – feleltem.

Jó akkor megnyugodtam. Bejöhetek? – kérdezte, amire felemeltem a fejem és közöltem neki, hogy már ezt mondtam neki és, hogy jöjjön beljebb.

– Áh, itt a régi Hermione, akit én ismerek – nézett a szemembe, amire a szám mosolyra görbült – és még mosolyt is csalok az arcára.– tette hozzá. – Hát ez hihetetlen.

– Igen, még engem is meglep. De most már ne álljunk itt az ajtóba – fogtam meg a kezét és húztam be a nappaliba. Kicsit húzatta magát, mintha meglepődött volna a hirtelen mozdulatomra, de még is követett, ami viszont engem lepett meg. Az élet néha furcsa. Nagyon is az.

– Ülj le! Tehát miért jöttél? Ki nevetni? Vagy esetleg gúnyolódni? – robbant ki belőlem a rengeteg kérdés, amire csak elnevette magát.

– Most meg mit nevetsz? Jó, kiröhögted magam akkor most kérlek, távozz! – förmedtem rá, amire ő abba hagyta a nevetést.

– Pont ezért jöttem! –kezdet bele – azért mert tudtam, hogy egyedül vagy! Pontosabban sejtettem! És úgy éreztem el kell, hogy jöjjek ide.

– De minek? – néztem rá kérdőn mire megrázta a fejét.

– Fogalmam sincs. De még is szerettem volna eljönni. Tudom, hogy hihetetlen, de most kérlek, higgy nekem. Kicsit furcsán hangzik, főleg a történtek után, de pont azok miatt szeretnék bocsánatot kérni.  Remélem, megbocsátasz. – mondta

– Ezt most komolyan gondoltad, vagy csak úgy mondtad az egészet? – próbáltam felfogni, hogy mit mondott, de oly sokáig tartott, hogy csak ezt tudtam kinyögni.

– Igen, komolyan gondoltam – ha nem láttam volna a reakcióját a válaszomra, akkor el se hittem volna az egészet. Lenézett az ölébe és ült velem szembe. Nem mert a szemembe nézni, de ha fel is, mert volna tekinteni valószínű, hogy akkor meg én sütöm le a szemem.

Egy ideig csak néma csendben ültünk egymás előtt, ami egy idő után nagyon kínos volt. Bár nem gondoltam volna ezelőtt, hogy ilyen megtörténik. Ha valaki, akkor azt mondja nekem, hogy egyszer majd Dracóval úgy le tudok ülni egy asztalhoz, hogy nem kiabálunk egymással, akkor tuti, hogy kiröhögtem volna. Néma csendben ültünk, ami nagyon zavart. Valamivel meg kell törni a csendet. De ennyi év után, mivel. Hogy miért piszkált folyton az iskolába? Vagy egyáltalán mit keres itt? Mégis nem ezek a kérdések voltak, amit legelőször tettem fel.

– Hogy vagy?  – néztem a szemébe, amiből semmit nem tudtam kiolvasni. Vajon mire gondol?

Egy kicsit gondolkodott, hogy vajon mit mondjon majd bólintva válaszolt.

– Nem jobban, mint Te. –nem tudom, hogy mire gondolhat, de érzem, hogy most ez nem az–az idő, hogy rákérdezzek. Lehet, el se mondaná. Így csak bólintottam egyet.

Ahhoz képest, hogy nem olyan sok jó dolgot tudtunk felidézni mégis úgy emlékeztünk vissza a múltra, hogy nem változtatnánk rajta. Pont azok miatt nőttünk fel és a legtöbb emlék után voltak a legnagyobb tapasztalataink. Természetesen a „Mi lett volna ha?” Kérdésre elég sok jó történetet ki találtunk, ami egy kicsit felvidított.

 Annyira elterelte a gondolataimat Draco a sok vicces történetével, hogy észre se vettem, hogy már teljesen sötét van odakint. Ha nem kezd el a hasam korogni valószínű másnap reggelig ott ültünk volna a kanapén. Próbáltam meggyőzni, hogy maradjon, legalább vacsorázzon velem, mielőtt elmegy, de ő csak annyit mondott, hogy már az is nagy haladás, hogy beengedtem a házamba. Én megpróbáltam. Megköszöntem neki, hogy eljött, és szívesen várom máskor is, amire bólintott és kezet fogott velem, majd távozott. Ahogy elment úgy ment el vele a jó kedvem is. Egy kis időre elfelejtethettem a mindennapjaimat. De pont vele. Nem gondoltam volna. Gyorsan megvacsoráztam már a két falat annak számít, majd próbáltam lefeküdni, aludni. Nehezen aludtam el. Folytan forgolódtam. Vajon jó volt–e, hogy beengedtem Dracót? Mit fognak hozzá szólni? Órákat töprengtem rajta, majd meguntam és azzal zártam le, hogy senkinek nincs hozzá köze, mert Ő volt az-az egyetlen ember, aki foglalkozott velem.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy mosolygok. Mostanában nem volt ilyen alkalom. Ezt meg kell ünnepelni. Gyorsan felöltöztem és neki álltam főzni. Nem is tudom, mikor voltam ilyen fitt, mint most. Pedig alig aludtam vagy három óránál többet. Szó szerint pörögtem, ami kicsit furcsa, de úgy érzem, mintha a régi önmagam lennék. Egy kicsit igaza van Dracónak, de bosszantó, hogy pont neki van igaza. És ami még tetőzi, egész nap azt vártam, hogy vajon jön-e ma is, még ha csak öt percre is. Még bejárati ajtót is nyitva hagytam, mert féltem, ha valaki kopog, rátöröm az ajtót a kíváncsiságom miatt. Bár nem sokáig hagyhattam nyitva az ajtót, mert elkezdett fújni a szél, amitől csapkodni kezdte az ajtót. Meg amúgy is ki jött volna meglátogatni engem? És az idő ellenem állt. Ez nem igaz! Már szó szerint mindent megcsináltam otthon, ami lehetett, vagy elfelejtette volna és csak reggel 10 óra van. Halálra fogom unni magam. Életembe nem csüngtem ennyit az ablakba, mint most. Mintha újra fiatal lennék. Egész nap a szobámba csak körbe–körbesétáltam, mint aki meg őrült volna. És megtörtént a csoda. Amire egész nap vártam. Valaki kopogott. Nem mertem kinyitni, pedig tudom, hogy csak Ő lehet, hisz mostanában rajta kívül senki nem látogat meg. Kicsit túlzottan nyitottam ki az ajtót, mint ahogy szerettem volna. Ez látszott rajta is, de még így is mosolygott. Mint ahogyan én is. Csoda, hogy nem szedtem ki az ajtót a helyéről.

– Jó reggelt. Látom, már nagyon vártál. – dőlt neki az ajtófélfának, és észrevettem, hogy milyen szép kék a szemei. Gyönyörűek. Eddig miért nem vettem észre? Talán, mert nem akartam?

– Itt vagy? – kérdezte, amire feleszméltem az elbambulásomból. Kicsit se kínos.

– Igen, neked is jó reggelt. Mit szólnál, ha kint reggeliznénk? Már ha te még nem reggeliztél? – mondtam egy szuszra, amire ő egy kicsit meglepődött. Lehet, hogy nem erre számított? Bár mondjuk, nálam mire lehet.

– De reggeliztem. De te még nem reggeliztél? – kérdezte – Hisz már mindjárt dél lesz? – mutatott be a fali órámra miközben kérdőn nézett rám. Na, jó egy kicsit kínos, hogy csak rá vártam egész nap, és emiatt nem is ettem egy falatot se. De erről neki nem kell tudni.

– Nem baj, akkor ebédeljünk, úgy is olyan szép idő van. – néztem a háta mögé, amire ő is oda kapta a fejét, majd vissza rám és mosolyogva mondta, hogy akkor segít kipakolni.

Tíz perc se telt el, és már nagyban kint ültünk a pokrócon a ház előtt lévő fa alatt. Tavasz van és most nyílnak a virágok. Olyan romantikus. Neki is kezdtünk a reggeli ebédnek. Ahhoz képest, hogy azt mondta, hogy úgy jött ide, hogy előtte reggelizett, nem úgy tűnt. Jó lakottan dőltem hátra és néztem bele a napba. Jól esett a D–vitamin. Felültem és körbe néztem udvaron és akkor csodáltam meg, hogy milyen rég nem voltam kint. Tulajdon képen csak a házba voltam bent. Többet kell kint lennem mostantól. Rá néztem Dracóra és láttam rajta, hogy valamit akar mondani, de nem mer belekezdeni.

– Valamit szeretnél kérdezni? – tettem fel, a kérdést, mert ő biztosan el akarja mondani én meg szeretném hallani.

– Amit az azt illeti, igen szeretnék. Csak nem tudom, hogy kezdjek hozzá.

– Hát akkor kezd az elején? – mondtam neki mosolyogva.

– Jó. Rendben. De ha nem akarsz rá válaszolni, akkor nem kell.

– Elsőnek mond a kérdést és akkor meglátjuk.

– Oké. Szóval azt szeretném megkérdezni, hogy Potter–ékkel nem tartod a kapcsolatot. Mármint Harry–ékkel? – szinte sejtettem, hogy erre fog rákérdezni.

– Sajnos mostanában nem nagyon szoktunk találkozgatni. – válaszoltam.

– Még nem is írnak? Miért?

– Nem, még azt se és nem tudom miért. De viszont annak örülök, hogy te legalább itt vagy. – néztem a szemébe. Megsimította az arcom és magához ölelt és megcsókolt. Hirtelen történt az egész, de nem bántam meg. Forró, hosszú és gyengéd volt.  A csók végén alig tudtam rá nézni, olyan furcsa volt a helyzet. Fülembe súgta, hogy most el kell menni, de holnap is vissza fog jönni és szeretné, ha addig bemennék, nehogy a végén megfagyjak. Felállt és ott hagyott. Elég sokáig ültem ott, mire felfogtam, hogy Draco megcsókolt és én meg hagytam. 

Draco mellett a napok csak pörögtek és pörögtek. Szinte minden nap átjött hozzám, míg a végén már könyörögtem neki, hogy estére is maradjon. Két hónap után elértem, hogy igent mondjon rá.  Ebből az lett, hogy heti egyszer itt aludt nálam, aminek nagyon örültem. Ez idő alatt nagyon összekovácsolódtunk és azt éreztem, hogy boldog vagyok. Nagyon jó volt újra valaki mellett lenni és nem csak egyedül. Rossz volt visszagondolni, hogy a mostani jó helyzetemet miknek köszönhetem. De mivel már rég nem tartom a kapcsolatot Ginnyékkel úgy érzem, mintha a régi életem–lezártam volna, és egy újba kezdenék. Mivel hozzám költözött Draco, aminek az volt a feltétele, hogy bemegyek vele a városba így rávettem magam, hogy egy kicsit kimozduljunk. Ennek viszont híre is ment, amit nem mindenki kezelt úgy, ahogy kellett volna. Mollytól féltem a legjobban, de ő jól kezelte a helyzetet, még levelet is írt, hogy örül, hogy túl tudtam tenni rajta magam, és sok sikert kíván a további életben. Viszont, Ginny teljesen kikelt magából, amire nem számítottam. Nagyon nem.

Már másnap átjött hozzánk és amint ajtót nyitottam egyből nekem is támadt.

– Had nézzem, tényleg itt van? – lökött odébb az ajtóból köszönés nélkül

– Neked is, szia! Örülök, hogy látlak! – fordultam felé, de ő már addigra a szobákat járta, valószínű Dracót kereste.

– Hol van? – nézett rám, olyan mérgesen, hogy már kínosnak érzetem a helyzetet.

– Figyelj! Draco most nincs itt! – válaszoltam. – És kérlek, nyugodja meg! Mi történt?

– Mind egy is! Úgy is veled akartam beszélni! – mondta és elém állt.

– Nem tudom, hogy mit szerethetsz benne, főleg azok után, amit tett velünk. Vagy te már arra nem emlékszel? – nézett a szemembe. – Nem tudom, hogy mi van veled, de csalódtam benned. – közölte.

– Még, hogy te csalódtál bennem? – néztem rá. – Hisz mielőtt meghalt volna Ron nem is jártatok hozzánk. Utána is csak pár napig jártatok át hozzám. Teljesen magamra hagytatok. Melletted ott volt Harry, de én mellettem ki volt? Ha nem lett volna Draco, most nem tudom, hogy mi lenne velem. – néztem rá és nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy vajon mit gondol rólam. Azt biztos, hogy gyűlöl, de vajon miért azt nem tudom.

– Te se jöttél át hozzánk és nem volt megtiltva. Még akkor sem, amikor Ron élt.

– Mert Ron nélkül nem akartam menni és ő úgy jött mindig haza, hogy volt nálatok. De most hiába veszekedünk a múlton, azon már nem tudunk változtatni.

– Rendben! Akkor szakítsz vele és költözz hozzánk! – tárta szét a karját.

– Nem! Nem fogok! Itt volt mellettem, amikor más nem volt és most nem fogom csak úgy itt hagyni. Szeretem őt és ezt neked el kell fogadni!

– Igazán? Rendben, akkor jól figyelj, soha többé nem akarlak látni, jobb lesz, ha elmész a városból is vele, mert itt nem sokan látnak szívesen. Azért, mert anya azt mondta az nem azt jelenti, hogy neki nem fáj, amit csinálsz! Eddig se jöttél, de most már nem is kell! Nem látunk szívesen!

– Kérlek, most menj el! – mondtam neki, és már ment is ki az ajtón.

– Rendben, nem is akarok tovább maradni itt! – rontott ki az ajtón.

 Lezuhantam a kanapéra és kitört belőlem a sírás. Amikor haza ért Draco még mindig ott ültem és zokogtam. Kicsit meglepődött, de nem mondott semmit. Leguggolt mellém és megsimította a hajam. Nagy nehezen abba hagytam a sírást és elmeséltem, hogy mi történt.

Némán leült mellém és nem reagált rá, aminek igazán örülök. Akármit is mondott Ginny nem lett volna jó ha Draco szájából is ugyan azokat hallom.

– Figyelj csak – kezdett bele, amire felemeltem a fejem és rá néztem – próbálj meg nem törődni vele. Kell egy kis idő neki, míg feldolgozza az egészet és utána hátha megbékél veled. – próbált lelket önteni belém, kisebb nagyobb sikerrel. Viszont amit egymáshoz vágtunk az mind igaz. Én is átmehettem volna hozzájuk, de nem tettem. És ez ellen már nem tudok mit tenni. Néha ilyenkor fognám magam és visszamennék a múltba, hogy amit rosszul csináltam másképp legyen, de tudom, hogy akkor se lenne jobb a helyzet.  Draco itt van mellettem és kész. Ha választanom kell, akkor őr fogom.

Másnap nehéz volt felkelni a nagy veszekedés után, de nem tehettem semmit menni kellett dolgozni, Hamar el is köszöntem Dracótól, mert ő meg bement a városba és a szüleit is meglátogatja és már indultam is. Kicsit fura, hogy nélkülem, bár a múltra vissza gondolva inkább most még kihagyom. A munka hamar eltelt, csak egy két papír munka volt, amit hamar elintéztem, de mégis jólesett bejönni, dolgozni. Egy kicsit kikapcsolt az agyam az „otthoni gondoktól” amik annyira nem is olyan nagyok. Csak én fújom fel annyira. Amikor haza fele mentem elhatároztam, hogy nem a ház elé hoppanálok, hanem nem messze tőle egy kis rétre, hisz olyan szép az idő. Kedvem van egy kis sétához. Ahogy sétáltam haza fele, mintha minden megváltozott volna. Alig öt percre jártam már a házunktól, amikor megláttam, hogy lángol valami. Te jó ég tűz van!  Az a valami nem más, mint a mi házunk! Úristen! Rohantam egyenesen haza, és láttam, hogy rengeteg ember próbálja eloltani a tüzet. Amikor megálltam, meglátott Draco és egyből hozzám rohant. Szorosan megölelt és próbált megnyugtatni. Mindenem odabent égett.

– Ne aggódj, próbáltam mindent kimenekíteni. – mondta, mintha a fejemben olvasott volna. – Az étkező felől keletkezett a tűz így a szobából minden ki tudtam menekíteni. – mondta halkan – Minden rendben lesz, ezt is megoldjuk.

– Tudom, de ez hihetett len. Miért mindig velem történik meg ez? – kérdeztem, de nem is inkább tőle, hanem saját magamtól.

– Nem lesz semmi gond. De most össze kell pakolni és keresni egy új lakást, mert este valahol aludni kell.

– Rendben, akkor tudom, hogy hova menjünk– néztem rá – Menjünk Godrick’s Hollow-ba. Csendes és nyugalmas hely. Pont nekünk való. Mit szólsz hozzá? – kérdeztem tőle mire bólintott, és már szedtük is a cuccunkat.

Ahhoz, hogy le tudj magadban zárni egy részt ahhoz nem elég kimondani, hogy vége. Ahhoz cselekedni is kell. Nem volt választásunk, de megtettük. Közösen. Egy új helyre költöztünk, ahol új életet kezdhetünk. Godrick’s Hollow csendes részére költöztünk. A falu végébe, egy kis házba. Egyetlen egy szomszédunk van, aminek én nagyon örülök. Hamar bepakoltunk az új házba, de már nagyon késő volt ahhoz, hogy bármit is csináljunk, bár nem is akartam semmihez se kezdeni, hanem egyenesen mentem lefeküdni, Draco nem mondott semmit, csak követett a szobába.

Reggel fura volt felkelni az új lakásba. Egy kicsit nagyobb volt a réginél, de hirtelen csak ez az egy ház volt, ahova tudtunk jönni. Tegnap még körbe se tudtam nézni, csak mindent kipakoltunk. Felültem az ágyba, amire felkelt Draco is.

– Jó reggelt – nyújtózkodtam, mire rám nézett.

– Neked is! Hogy aludtál?

– Hát egy kicsit fura volt, de szerintem hamar meg fogom szokni – mosolyogtam

– Értem. – bólintott – akkor most én készítem a reggelit. – mozdult meg, mire kérdőn néztem rá, amire visszafordult, és közölte, hogy csak pihenjek, majd ő elkészít mindent. Amint kiment egyből visszafeküdtem az ágyba, de nem tudtam aludni így kimásztam és magamra húztam a köntösöm. Kimentem a fürdőbe gyorsan lezuhanyoztam, majd kivánszorogtam a konyhába. Csak egy kicsit füllentettem, hogy jól aludtam, mert egyáltalán nem. Alig tudtam valamit aludni, és ez most látszik rajtam. És még a hátam is fáj. Lehet, hogy pont ezért kérdezett rá? Lehet.

– Áh, pont szólni akartam, hogy kész a reggeli – mondta morcosan, mintha lebuktattam volna. De én erről nem tehetek. Unalmas volt egyedül feküdni az ágyba.

– Már nagyon éhes voltam, és nem bírtam várni – néztem rá amolyan boci szemekkel, hátha megenyhül.

– Na, jó, gyere – fogta meg a kezem és megcsókolt. Imádom a reggeleket. Olyankor tudunk a legtöbbet együtt lenni. Estig ő is dolgozik, meg én is. Utána már csak a vacsora marad és az este.

Az új lakást sokkal hamarabb megszoktam, mint ahogy én az gondoltam volna. Már három hete, hogy ide költöztünk és már a szomszéd néni is átjött párszor.  Nagyon aranyos néni. Amikor egyedül vagyok akkor át szokott jönni hozzám és beszélgetünk. Néha ha többet sütök a kelleténél, akkor átviszek neki is, amit megköszön. Szeretek vele beszélgetni, még a nagy semmiről is. Ma is átjött hozzám, mert holnap pár napra el kell utaznom és emiatt készített egy kis ételt, amit magammal tudok vinni. Nagyon kedves hölgy. Mondta, hogy nagyon hiányozni fogok neki, és vigyázzak magamra. Olyan, mintha az anyukám lenne. Nem csak ő nem rajongott annak, hogy elmegyek, hanem Draco is és ezt hangoztatta is. Már nagyban pakolásztam, amikor megállt az ajtóban és érdeklődve nézett, hogy mit csinálok.

– Most komolyan el kell menned? – nézet rám, mintha a szemeivel el tudná érni a maradásom

– Igen, el kell mennem. Tudod, mondtam már.

– Tudom, de nem szeretném, ha most elmennél. – néztem fel rá.

– De én nem szeretném, ha elmennél – közölte és kiment a szobából. Kicsit fura volt, hogy ott hagyott, csak úgy. Mintha eddig még nem mentem volna el pár napra, csak a munka miatt. Máskülönben nem mennék el nélküle és ezt ő is tudja. De miért kell minden utazás előtt ez végig csinálni. Mivel lesz jobb, hogy veszekedünk egy sort azon, „hogy most miért megyek el?”, majd utána mintha mi sem történt volna. De nem szeretem ezt az oldalát. Teljesen elkészültem a pakolással, amikor újra nekiállt a nyaggatásaival.

– Nagyon muszáj? – érdeklődött, mintha még egyszer se mondtam volna el, hogy miért is megyek el.

– Igen nagyon muszáj, de hamar haza jövök, most nem lesz olyan hosszú. Csak pár nap – néztem rá, miközben rángattam magam után a táskámat hátha segít.

– Ne hidd azt, hogy segíteni fogok! – mosolyodott el.

– Hát azt gondoltam – néztem rá gúnyosan. Ilyenkor utálom, de akkor se tudok rá haragudni.

– Legalább adj egy puszit – álltam meg előtte, megölelt és megcsókolt. Rám nézett és csak annyit mondott, hogy nagyon vigyázzak magamra és nem menekülök, ha visszajövök. Hát a szokásos elköszönés is megvolt. Ilyenkor mindig nehéz elbúcsúzni tőle. Kicsit morog, amiért sose maradok, de tudja, hogy csak rám számítanak a munkahelyen. És ezért nem értem, hogy miért ilyen. Csak megnehezíti a dolgokat. De imádom és elfogadom ezt az oldalát is.

Már két napja, hogy nem láttam Dracót ami miatt egy kicsit ki vagyok már akadva. Hosszabb a munka, mint ahogy én azt gondoltam. Hogy én ezért mi fogok majd kapni. De hátha megérti. Majd egy kicsit morcos lesz és nem fog hozzám szólni, de majd megbékél. Pont emiatt szeretem. Nem hívnám veszekedésnek, amikért szoktunk csinálni, de nem minden napi az is biztos. Szeretünk egymásra haragudni, utána meg kibékülni. Ezek miatt érdemes élni. Már nagyon szeretnék haza menni. De még nem lehet. Este volt egy rossz álmom ami Draco is benne volt. Amikor hazamentem nem volt sehol se és nagyon megijedtem. Arra ébredtem fel, hogy nem kapok levegőt és verejtékezek. Nagyon nem volt jó. Legszívesebb haza rohantam volna, de nem tehetem. És amúgy is biztosan jól van Draco és ki is nevetne, hogy miért mentem haza „olyan gyorsan”. Már csak pár napot kell kibírni és otthon leszek.

Az egy–két napból lett egy hét, amitől teljesen kiakadtam, de végre mehetek haza. Életembe nem pakoltam olyan gyorsan, mint most. Gyors köszönés és indultam is. Mivel a falu szélén lakunk, így közel van egy kis erdős rész a rét mellet, ahol a legjobb hoppanálni. A másik kedvenc helyem ezért most is oda érkeztem és amint megérkeztem, mintha valami megváltozott volna. Alig vártam, hogy hazaérjek, de most inkább visszamennék dolgozni.  Lehet az időjárás miatt van, de mégsem hagy ez–az érzés. Szó szerint rohantam haza fele az úton és még az eső is elkezdtem esni. Mire haza értem már addigra ömlött. Teljesen eláztam, de nem érdekelt. Valami nincs rendben és ez nem jó. Teljesen beborult az ég, amitől nagyon sötét lett. Kiráz tőle a hideg. Ahogy oda értem az ajtóhoz az érzés egyre jobban növekedett benne. Valami tényleg nincs rendben. Az ajtó tárva nyitva volt. Biztos a szél miatt nyitódott ki. De akkor hol van Draco? Léptem be az ajtón és kiáltottam a nevét.

– Draco merre vagy? Itthon vagyok! – néztem körbe és egyre gyanúsabb lett a nagy csend. Sehol senki. Kezdtem elsőnek megijedni, majd a végén teljesen kiakadni. Nem mertem bemenni a házba. Ott álltam az ajtó előtt teljesen lesokkolva. Beugrott az álom, ami miatt haza akartam jönni, így még rosszabb érzések támadtak fel bennem. Nagy nehezen rá vettem magam, hogy körbe nézek, a lakásba hátha alszik csak, de az érzés akkor se hagyott nyugodni, hogy miért van nyitva az ajtó. És akkor ott abban a pillanatban mérges voltam magamra, csalódott és összetört. Ott volt a konyhába összeesve. Odarohantam és akkor vettem észre, hogy mindenhol vér van. Megölték. Valaki megölte. De ki lehet az? Nem tudtam mit tenni, teljesen összezavarodtam. Kitől tudnék segítséget kérni?  Néztem körbe, amikor kopogott valaki az ajtón.

– Hermione te vagy az? . Kedveském haza jöttél? – szólt egy kedves hang. Szomszéd volt az.

– Óh, de jó. Hogy tetszett jönni Anna – rohantam oda hozzá – Baj van, Nagyon nagy baj!

– Kedveském, mi a baj?  – nézett rám rémült arccal.

– Dracót valaki megölte – próbáltam nem összetörni, de ilyen helyzetben ez nehéz.

– Te jó ég, ez szörnyű dolog! Ne aggódj, segítek, amibe tudok. – ölelt, meg ami most igazán jól esett.

Amikor elvitték nagyon rossz volt, teljesen kikészültem és magamat okoltam azért, mert nem voltam itthon. Anna hiába mondta, hogy nem az én hibám, nem tudott meggyőzni. Teljes káosz lett az életembe és most kezdem felfogni, hogy nincs többé. Akár hova néztem mindenhol őt láttam, ami tudom, hogy lehetetlen, mert meghalt. Ezért inkább bementem a szobába lefeküdni. Amint beléptem, észrevettem egy levelet az ágyon. Kicsit furcsálltam, hogy mi lehet az, ezért óvatosan nyitottam fel. Ami benne volt az teljesen a padlóra dobott.

„Én megmondtam, jobban jársz vele, ha akkor ott hagytad volna. Ez lett a következménye!”

Háromszor is elolvastam a levelet, hogy felfogjam azt, ami benne volt. Lehetetlen, nem hiszem el. Kizárt dolog és mégis. Mind én miattam van. Miért? Miért érdemlem ezt meg? Mit tettem ellenük? Széttéptem a lapot amennyire csak tudtam és lefeküdtem aludni. Jobban járok, ha most alszok egy nagyot, mert ezt nem fogom kibírni.

Jelen

Nehéz voltak azok a napok, de mindent eltettem, ami emlékeztette nem csak Dracóra, hanem Ronra is. Külön-külön dobozba van eltéve az emlékek. A búcsúlevél a széttépet levél és milliónyi emlék, ami mindkettőjükhöz fűződik. Egy ideig el tudtam viselni a magányt, mert Anna mindig átjött hozzám, próbálta tartani bennem a lelket, de Draco halála után fél év múlva ő is meghalt. Így teljesen egyedül maradtam. Nem tudom őket elengedni, hogy új életem legyen. Nem tudok újra bele kezdeni. Egyszerűen nem megy. Minden este bele gondolok, hogy mi lett volna, hogy ha hamarabb haza jövök és fáj a tudat, hogy ki miatt nem lehet mellettem. De nem adom, fel, mert tudom, hogy egyikük se szeretné. Valahogy megoldom, de most még nem tudom.

*Vége*

Szavazás 

Amennyiben, ez lehetséges, egy rövid (1-2 mondatnyi) szöveges magyarázatot fűzzetek a pontokhoz, hogy az írók láthassák, mire kapták az adott pontszámot! A hozzászólásba másold be, a kategóriákat, és írd oda a pontszámaidat. 

Stílus

A történet olvasása közben mennyire találtad az író stílusát élvezhetőnek, kiforrottnak és gördülékenynek?

0-5-ig pontozható

Kulcsok Felhasználása

A választott kulcsok felhasználását mennyire találtad ötletesnek, egyediknek? FIGYELEM! Ez esetben a "karakterek" pont alatt csak azt kell figyelembe venni, hogy mennyire felelt meg a felhasználási feltételeknek.

Karakter: 0-5-ig pontozható

Helyszín: 0-5-ig pontozható

Varázstárgy: 0-5-ig pontozható

Fogalom: 0-5-ig pontozható

Titkos kulcs: 0-5-ig pontozható

Cselekmény

A leírt történetet mennyire találtad fordulatosnak, eseménydúsnak, izgalmasnak?

0-5-ig pontozható

Szereplők

A történet főszereplőinek és mellékszereplőinek mennyire sikerült megragadni a személyiségét, és azt átadni az olvasóknak?

0-5-ig pontozható

Szubjektív vélemény

Téged személyesen, abszolút szubjektíven mennyire fogott meg a történet?

0-5-ig pontozható