Tizenharmadik történet: CsEDM akció

Hermione kislánya Rose, aki igazán már nem is olyan kicsi, szerelembe esik valakibe. Persze, Hermionénak nem igazán tetszik a vőjelölt, és mindent meg is tesz azért, hogy tönkretegye a bimbódzó kapcsolatot. De vajon mi lehet a gondja a fiúval? Talán van egy rejtegetni való titka a múltból, amit nem szeretne, hogy a felszínre kerüljön?

Kategória: romantikus
Kulcsok: Draco Malfoy, Szellemszállás, Merengő, Szürke, Erdőtűz
Jogok: Minden jog J.K.R. tulajdonát képzi!
Korhatár: ismeretlen...

CSEDM AKCIÓ

Előszó

„Mindig is utáltam Draco Malfoyt. Igaz, volt egy időszak a csata után, amikor próbáltam leküzdeni az iránta táplált gyűlöletemet. Viszont most végleg betelt a pohár azzal, amit tett. Csak kerüljön a szemem elé az a mocskos disznó!”

1. Fejezet

Alig vártam már az utolsó roxforti évemet. Újra találkozhattam a barátaimmal és sok új dolgot tanulhattam.
Anyám könnyes szemmel integetett Hugónak és nekem a peronról. Mindig is ilyen érzelgősen kezelte a búcsúzkodást. Apa átkarolta őt, próbálta vigasztalni, s mikor a vonat egy rándulással elindult, integetett nekünk, amíg csak el nem tűntünk a látószögéből.
Hugo hamar elvált tőlem, beült a negyedévesek közé. Nekem meg kellett keresnem a prefektusokat, mivel a vonaton tartottuk az év első prefektus gyűlését.
Igazából a beosztásunkon kívül sok újat nem tudtunk meg.
Barátnőim, Iris, Sarah és Penny a vonat végében vártak rám. Egyből elkezdték a nyaruk ecsetelését, ki kivel mit hol. Azt is megtudtam tőlük, hogy a gyengélkedőről Madam Pomfrey nyugdíjba vonult, így egy új gyógyítót küldenek majd a Szent Mungóból.

*

A beosztás és a vacsora ugyanúgy zajlott, ahogy az elmúlt években is. Miután befejeztük a desszertet, McGalagony professzor utunkra bocsájtott minket. Magamhoz hívtam az elsősöket, és felvezettem őket a Kövér Dáma portréjához.
– Varangydudva! – mondtam ki a jelszót, mire a nő a festményen bólintott és kitárult előttünk a klubhelyiség ajtaja. A kis gólyák ámuldozva botladoztak be a vörös–arany színekben pompázó társalgóba.
– Jobbra fel a lányok hálóterme, balra a fiúké. Az ajtókon megtaláljátok a neveteket – igazítottam el őket, majd kifújva magam, csatlakoztam a kandalló előtt a barátaimhoz.
– A Nagyteremben azt hallottam McGregtől, hogy Malfoy apja lett az új gyógyító – mondta lelkesen Iris.
– Scorpius apja? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Sokat hallottam már a fickóról; apa és a családja előszeretettek szidja. Anyu mesélte, hogy ősi ellenségek voltak, amikor még ők is roxforti diákok voltak. Állandóan párbajoztak egymással, és amikor csak lehetett, keresztbe tettek a másiknak. A fiát kicsit jobban ismerem. Eggyel alattam jár a Mardekárba. A tanárok sokat panaszkodtak rá mindig is, de szerencsére én magam sose keveredtem konfliktusba vele.
– Láttam már róla képet a Prófétában. Nagyon dögös – vigyorgott Sarah.
– Reméljük, nem olyan bunkó, mint a fia – húzta el száját Penny, aki tavaly jól megjárta a szőke sráccal. Ahogy a legtöbb lányt őt is rabul ejtették a gonoszan csillogó szürke Malfoy szemek. És persze Scorpius jól felültette szegényt.

*

Az első nap Roxfortban gyorsan eltelt. Este mind hamar lefeküdtünk, hogy kipihenjük a vonatút fáradalmait és másnap frissen mehessünk az első óráinkra. Na, és persze én, mint prefektus, kiélveztem az első járőrözés mentes estémet.
Reggel korábban keltem, mint szoktam. A szobatársaim még mélyen aludtak, mikor kiléptem a szobánk ajtaján. Mivel a könyvtár még zárva volt, keresztanyám irodájához indultam. Tudtam, hogy korán kelő típus, így úgy gondoltam, üdvözlöm őt, úgyse volt időn előző nap beszélgetni. Kellemes tempóban róttam a folyosókat, míg el nem értem a kőszörny szobráig a csigalépcső aljánál. Mivel nem tudtam, mi az igazgatói iroda jelszava, előre küldtem egy patrónust. Rövidesen a szobor megmozdult, utat engedve nekem. Felérve a lépcsőn, bekopogtam a faajtón, majd benyitottam.
– Minerva néni! – üdvözöltem keresztanyámat.
Hogy miért a Roxfort közel 100 éves igazgatónője a keresztanyám? Sokan nem értik a dolgot. Még az 1998–as csata előtt a szüleim és Harry bácsi benne voltak egy Főnix Rendje nevű szervezetben. McGalagony is segítette a Rend munkáját, céljuk a halálfalók lekapcsolása volt. Az igazgatónő mindig is anyám kedvenc tanárai közé tartozott, a Rendnek köszönhetően pedig még közelebb kerültek egymáshoz, ezért döntöttek így a szüleim. Anya úgy gondolta, jó lenne, ha lenne mellettem valaki a Roxfortban.
– Rose, drágám! Merlin hozott újra Roxfortban – kelt fel az idős nő a székéből. – Jól megnőttél a nyáron – nézett végig rajtam.
Igaza volt, sokat nyúltam, egyenes vörös hajam is sokkal hosszabb lett. Anya szerint megkomolyodott az arcom, viszont, ha mosolygok, még mindig megjelennek a kis gödröcskék az arcomon, amiket apa annyira szeret rajtam.
– Anya mesélte, hogy túl sok elintéznivalója volt, ezért nem tudtunk találkozni a nyáron.
– Igen. Úgy hallottam neked se volt túl sok szabadidőd.
– Voltam két hetet Franciaországban a nagyszüleimmel, utána meg mágustáborba mentünk Hugóval – meséltem lelkesen.
– Emlékszem, lánykoromban én is voltam egy ilyen táborban – meredt maga elé az igazgatónő, valószínűleg visszaemlékezett egy 80 évvel korábbi élményére.

*

– Az órának vége. A következő alkalommal belekezdünk a nonverbális átváltoztatás ismétlésébe. Nem bánnám, ha átolvasnák az erről szóló fejezetet a tavalyi könyvükben – mondta még útravalóul McGalagony professzor kedd délután.
A tanítás végeztével, barátaimmal az udvarra indultunk, hogy kiélvezzük a jó időt. Már éppen letelepedtünk a kedvenc fánk tövéhez, mikor két elsőéves griffendéles szaladt felénk. Egyikük az alkarját teljesen felhorzsolta.
– Te prefektus vagy, igaz? Meg tudod mondani, merre találjuk a gyengélkedőt? – kérdezte kétségbeesetten a szőke lány.
– Megmutatom, gyertek! – pattantam fel a fűről. Intettem barátaimnak és elindultam a két lánnyal az iskola épülete felé.
– Amúgy mi történt? – kérdeztem a síró lánytól, miközben vártuk, hogy a lépcsőnk beforduljon.
– A tóparton voltunk – szipogta. – Elcsúsztam az egyik sziklán.
– Ne sírj, nem lesz semmi baj. Egy perc alatt rendbe leszel.
Szélesen kitártam a lányok előtt a gyengélkedő ajtaját.
– Jó napot! – köszöntem hangosan, mert nem láttam sehol a gyógyítót.
Rövidesen kinyílt baloldalt egy mellékajtó és egy szőke fej bukkant elő.

2. Fejezet

Az irodámban ülve rendezgettem Madam Pomfrey korábbi feljegyzéseit, mikor kintről egy bátortalan köszönés ütötte meg a fülemet. Felkeltem a székből és kiléptem az ajtón. Három lány állt a gyengélkedőben, két fiatal és egy felsőéves.
– Miben segíthetek?
– Ő… ő… a tóparton elesett és a keze… – motyogta a vörös hajú lány.
– Ülj fel ide! – szóltam a könnyes arcúnak. – Lefertőtlenítem, és holnapra már kutya bajod se lesz – mondtam neki kedvesen, majd elővettem egy fiola fertőtlenítőt és kötszert, hogy leecseteljem a sérülését.
– Lehet enyhén csípni fog – figyelmeztettem.
Se perc alatt elkészültünk. Az elsős lány sokkal jobb passzban távozott. Összeszedtem a fiolákat és betettem a bájitalszekrénybe. Mikor visszafordultam a bejárat felé, észrevettem a vörös hajú lányt, aki még mindig az egyik betegágy mellett állt. Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
– Segíthetek neked valamit?
– Én csak… annyit akartam, hogy ő… Maga Scorpius apja? – bökte ki végre a kérdését.
– Én volnék – mosolyodtam el. – Csak nem te vagy a barátnője? – Tudtam, hogy a fiam nagy nőcsábász volt, fene se tudhatta, kivel is randizik éppen.
– Nem, dehogyis! Én csak eggyel felette járok.
– Megtudhatom a neved?
– Rose vagyok. Rose Weasley – mondta pirulva, nekem meg leesett az állam.
– Csak nem Hermione Granger és Ron Weasley lánya?
– De igen.
– Le se tagadhatnád őket. – Akaratom ellenére hangomból némi gúny hallatszott.
– Tudom, hogy utálták egymást, de engem ettől nem kellene így lenéznie – húzta fel magát a kijelentésemen.
– Nem akartalak megbántani.
A lány bólintott, majd az ajtó felé indult.
– Érdekel a gyógyítás? – kérdeztem hirtelen?
– Tessék? Miért? – fordult vissza felém.
– Indítok egy szakkört, ha gondolod, jelentkezz!
Utoljára visszanézett rám, majd távozott.

*

Ez volt az első este, hogy a vacsorámat a Nagyteremben fogyasztottam el. Már javában folyt a vacsora, mikor beléptem a terembe. Több tekintet is rám szegeződött, ahogy végighaladtam a Mardekár és a Griffendél asztala között. Elhaladva a fiam mellett, megveregettem a hátát és egy bíztató félmosolyt küldtem felé.
A tanári asztalhoz érve, helyet foglaltam a nekem fenntartott széken McGalagony és Vektor professzor között.
Részben azért örültem ennek az állásnak, mert így többet láthattam a fiamat. Mióta Astoriával elváltunk, szinte nem is találkozhattam Scorpiusszal. Az a nő teljesen tönkretett. Nem elég, hogy a házasságunk utolsó éveiben megkeserítette az életemet, még meg is csalt, sőt, még az örökségem nagy részére is rátette a kezét.
Miközben a sütőtöklevemet kortyolgattam, végigjárattam a tekintetemet a diákokon. Akaratlanul is a Griffendél asztalához pillantottam. Nem tudtam, hogy miért, de Rose vonzotta a tekintetemet.

***

Vacsora közben Sarah a legújabb pletykákat ecsetelte az asztaltársaságunknak. Én próbáltam a marhaszeletemre koncentrálni, kevés sikerrel. Minden egyes alkalommal, mikor kinyílt a terem ajtaja odakaptam a fejemet, hátha ő az.
– Kit vársz ennyire? – szólalt meg az asztal szélén unokaöcsém, Albus.
– Én? Senkit – nevettem el magam kényszeredetten.
– Tegnap óta olyan furcsán viselkedsz – jegyezte meg Penny.
– Nem tudom, miről beszélsz – fordultam a tányéromhoz, hajammal próbáltam elrejteni vörös arcomat.
Persze, hogy tudtam, miről beszélnek, csupán még saját magamnak se mertem eddig bevallani.
Újra kinyílt az ajtó. És én odakaptam a fejemet. Ő volt az. Méltóságteljesen végigvonult az asztalok között. Mikor elhaladt mellettem megint elpirultam.
– Merlinre, te bele vagy zúgva! – súgta oda tapintatosan Iris, úgy, hogy csak én hallhassam.
– Pszt! – sziszegtem rá, mire ő csak még jobban vigyorgott.
– Ezt meg kell beszélnünk – súgta oda, miközben felkelt az asztaltól és elindult az ajtó felé.
A fejemet csóválva tettem le az evőeszközeimet, elment az étvágyam. Elköszöntem és Iris után siettem. Még utoljára felnéztem, ő engem figyelt szürke szemeivel a serlege mögül.

*

– Te belezúgtál Draco Malfoyba! – Inkább kijelentés volt ez, mint kérdés.
– Dehogy zúgtam! – tiltakoztam.
– Dehogynem! Láttam, ahogy ránéztél. Olyan vörös lettél, mint a hajad.
Sóhajtva rogytam le az ágyamra. Mindenki vacsorázott még, így a szobánk szerencsére üres volt; nyugodtan beszélgethettünk.
– Nem mondom el senkinek – ült le mellém Iris és megfogta a kezemet.
– Miért nem a fiába? Annyival egyszerűbb lenne… – borultam barátnőm nyakába.
– Azért, mert Scorpius bunkó, Draco meg dögös.
– Ő is ugyan olyan, mint a fia. Már az első találkozásunkkor gúnyolódott a szüleimmel. Évfolyamtársak voltak és mindig is utálták egymást.
– Biztos csak félreértetted – próbált vigasztalni Iris.
– Ugyan már, különben is, mit akarna ő egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb lánytól? – keseredtem el egy rövid fejszámolást követően.
– Mutasd meg neki, hogy te nem vagy egy kis buta liba! – Felcsillant Iris szeme. – Indulhat a CsEDM akció!

3. fejezet

Elérkezett az első szakköröm napja. Sok munkám nem volt délelőtt, így teljes figyelmemet a felkészülésre fordíthattam. Az igazat megvallva, nagyon izgultam. Azt se tudtam, egyáltalán jelentkezett–e rá bárki is. Minden esetre a gyengélkedőt átalakítottam, hogy legyen elég helyünk. Mivel a gyógyításhoz bájitaltan ismeret is szükséges, megbeszéltem McGalagony professzorral, hogy néha kölcsönvehetjük az egyik nem használt bájitaltantermet a pincében. Vártam már, hogy újra ott lehessek, hisz ott kezdődött a szerelem, ott főztem az első főzeteimet.
Akaratlanul is megboldogult keresztapám jutott eszembe.  Tőle tanultam meg mindent, ő volt a legjobb bájitalfőző.

*

Hamar délután lett. Az utolsó óra végét jelző csengőt követően az ujjaimat tördelve vártam a gyengélkedőn. Rettegtem, hogy nem fog eljönni senki.
Mikor kinyílt az ajtó, megkönnyebbülten felsóhajtottam. A végső létszám tizennégy lett. Legtöbbjük végzős volt, de előfordultak alsóbb évesek is. Mikor észrevettem Rose Weasleyt kicsit megnyugodtam. Ezek szerint mégse bántottam meg annyira a megjegyzésemmel… Vagy csak ugyan olyan büszke, mint az anyja.
– Nos! – csaptam össze a tenyeremet, mikor már nem érkezett több diák. – Örülök, hogy ennyien eljöttek. Aki még nem ismerne, annak bemutatkoznék. Draco Malfoy vagyok, én fogom tartani a gyógyító szakkört. Előre szeretném tisztázni, hogy ehhez a szakkörhöz nagyon fontos a bájitaltan ismeretetek – néztem körbe az új arcok között. – Nem akarok már így az elején bárkit is elzavarni, de aki úgy érzi, nem elegendő a tudása, vagy gyengének érzi magát ebből a tárgyból, az kérem, távozzon.
Néhányan összenéztek és sutyorogni kezdtek. Egy elsőéves fiú feltette a kezét.
– Az alsóbb éveseknél, ha a tudás hiánya azért van, mert még nem tanultak eleget, az orvosolható – válaszoltam a ki nem mondott kérdésére. – De aki nem tud összehozni egy épkézláb bájitalt, az nem fogja tudni megállni a helyét ebben a szakmában. – Újra körbenéztem. Néhányan tanácstalanul összenéztek, de végül mindenki a gyengélkedőn maradt.
– Hát jó! Akkor vágjunk bele. Mára néhány alap bűbáj gyakorlását terveztem. Álljatok félkörbe, hogy mindenki láthassa!
– Rendben. Kérnék egy önként jelentkezőt! – pillantottam a diákokra. Hirtelen mind nagyon csendben lettek, végül Scorpius lépett elém. Elmosolyodtam és a vállára tettem a kezét.
– Hajrá apa! – súgta nekem.
– Scorpiuson az alap kötözéstechnikákat fogom bemutatni. Nagyon praktikusak, otthoni baleseteknél is bátran használhatjuk őket.
– Nyújtsd ki a kezed – utasítottam a fiamat. – A kimondandó varázsige a Subtingo. A bekötni kívánt testrész latin nevével kiegészítve egy pöccintéssel mondjuk ki a bűbájt. – Scorpius alkarjára szegeztem a pálcámat és pöccintettem egyet.
– Brachium Subtingo! – Azzal a lendülettel a pálcám végéből kötszer tűnt elő és egy csinos kötésben a fiam alkarjára tekeredett.

*

Az óra végére már többeknek is sikerült néhány kötést végrehajtania.
– Zárásként egy a fiatalok által kedvelt kötést szeretnék megmutatni. – Megfogtam a pálcámat és Scorpius fejére koppintottam, mire a kötszer pillanatok alatt betekerte az egész testét, akár egy múmiának. Többen is nevetve tapsolták meg a mutatványt. Köszönöm, hogy eljöttetek. Holnap ugyan itt, ugyan ekkor várlak titeket egy kis elméleti anyaggal. Hozzatok pennát és pergament!

*

Kora délután egy bagoly kopogtatására lettem figyelmes.
– Drágám, megjött Rose levele – kiáltottam át a nappaliba. – Azt írja, beiratkozott gyógyító szakkörre. 
Ron komótosan becammogott a konyhába.
– Új gyógyító van és indított egy szakkört. Állítólag a Mungóból küldték.
– Nem is tudtam, hogy ezt a pályát akarja választani – húzta fel a szemöldökét a férjem.
– Nem feltétlen csak a pályaválasztás miatt fontos ez. Ha bárki megsebesül, mindig jó, ha van valaki, aki tudja szó szerint orvosolni a helyzetet.
– A lényeg az, hogy szeresse csinálni – jegyezte meg Ron, majd visszament a nappaliba a nyolcéves Hugóhoz.
Örültem Rosie levelének. Rettenetesen hiányzott már, pedig csak pár napja engedtem útjára. Féltettem őt. Már csak a saját utolsó évemre visszagondolva.
A csata után nem sokkal egy csúnya vita miatt Ron és én szakítottunk egymással. Amilyen gyorsan kezdődött, olyan gyorsan véget is ért.
Miután újjá építették a roxforti kastélyt, visszamentünk az iskolába, hogy befejezzük a hetedik évünket. Elég kínos volt az egész, a szakítás után. Főleg Harrynek, hisz a két barátja között kellett őrlődnie. De végül megoldódott a dolog azzal, hogy elkezdtem készülni a R.A.V.A.SZ. vizsgáimra, így az időm nagy részét a könyvtárban töltöttem. Szerencsére az eltávolodásunk nem volt akkora hatással a későbbi életünkre. Az évzáró után Ronnal újra egy párt alkottunk, és rövidesen érkezett Rose.
De azóta is van valami, ami nem hagyja nyugodni a lelkiismeretemet. Abban az évben elkövettem életem legnagyobb hibáját.
Nagyot sóhajtva a dolgozószobámba mentem. Elővéve pálcámat és a polcról az asztalra lebegtettem a merengőt. Ajkamba harapva érintettem meg a halántékomat a pálcával, hogy előhívhassam azt az emléket.

*

– Olyan édesen mosolygott rád, amikor sikerült a fejkötözésed – vigyorgott Iris, miközben a klubhelyiségünk felé sétáltunk.
– Ne kiabálj már! – szóltam rá körbepillantva, nem figyel–e minket valaki. – Nem csak rám, másokra is rámosolygott. Nem hiszem, hogy működni fog ez az akció – húztam el a számat.
– Rose! Még csak ma vágtunk bele. Megmutattad az óráján, hogy milyen ügyes vagy. Ezzel elértük, hogy minden nap találkozhass vele. Láttad, három lányt már elküldött, de te még játékban vagy. Minél ügyesebb leszel, annál jobban fog kedvelni.
– És mit tanácsolsz, ó nagy kerítőnő? – kérdeztem ironikusan.
– Először is elmegyünk a könyvtárba és megtanulunk mindent előre, hogy ha majd tanítani akar valamit, te már tudd előre, hogy hogyan kell – húzta ki magát elégedetten Iris.
– Merlinre, mintha csak az anyámat hallanám – forgattam a szemeimet. Anyu ki tudott készíteni a könyveivel. „Korán kel a gyerek? Fussunk egy könyvért. Visszaszól a gyerek? Nézzük meg egy könyvben. Kamaszodik a gyerek? Nem baj, biztos van erről is egy könyv.”
– Tényleg. Hogy van anyukád? Apáék hiányolták nyáron a grillpartiról.
– Hugo összeszedett valami nyavalyát és anya nem akarta egyedül otthon hagyni. Tegnap írtam neki baglyot, majd a következőben megemlítem, hogy üdvözlöd.
– Majd meséld el neki, hogy az ősi ellenségébe vagy belezúgva – vigyorgott rám a fekete hajú lány, mire én csak vállon ütöttem.
– Ki zúgott bele kibe? – lépkedett mögöttünk Albus.
– Iris most vallotta be, hogy halálosan szerelmes beléd – nevettem el magam, majd felszaladtam a lépcsőn otthagyva őket kettesben.

4. fejezet

– Nem, Iris! Nem hagyom, hogy rám öntsd azt a löttyöt! – morogtam mérgesen a leghátsó padban ülve barátnőmnek.
– De így le tudnál menni hozzá most az óra alatt – súgta vissza.
– Nem fogom szétroncsolni a kezemet.
– Akkor vágd el az ujjadat – vonta meg a vállát.
– Iris!
– Miss Weasley! Valami problémája van a főzetével? – kérdezte Lumpsluck professzor.
– Semmi, professzor úr.
– Rád szórom a tegnap tanult érzéstelenítő bűbájt, akkor nem fog fájni – próbálkozott újra Iris. – Csak pár csepp.
– És ha elrontod a bűbájt? – kérdeztem egyre nyugtalanabbul.
– Nem fogom – nyugtatgatott és elővette a pálcáját. – Facilis! – suttogta, mire kellemes bizsergés futott végig a karomon. – Érzed? – szorított meg. Válaszul csak a fejemet ráztam, majd nyeltem egy nagyot.
Iris felvett egy már kimért maró főzetes fiolát, kihúzta a dugót, óvatosan a kezemre öntötte, majd hangos csörömpöléssel a földhöz vágta. A zajjal egy időben felkiáltottam, hogy hiteles legyen a baleset, még néhány könnycseppet is sikerült kipréselnem. Bár igaz, a kezem látványától valóban sírnom kellett.
– Professzor úr! – hüppögte Iris sírós hangon a kezemre mutatva.
– Miss Weasley, azonnal jöjjön velem a gyengélkedőre! – sietett a padunkhoz Lumpsluck, aztán már rohantunk is kifele.
Draco szerencsére az irodájában volt. Nem fájt a kezem, de a nyílt hús látványa eléggé gyomorforgató volt.
– Mr. Malfoy! – szólt a professzor a férfinek.
– Miss Weasley, üljön ide! Professzor, visszamehet az órájára, innen már átveszem.
Lumpsluck bólintott, majd kibicegett az ajtón.

**

Rose eltorzult arccal ült az egyik ágyon, míg én visszasiettem az irodámba a pálcámért.
– Mi történt? – kérdeztem megfogva a sérült karját.
– Egy maró főzetet készítettünk bájitaltanon. Már kiporcióztuk, de az utolsó fiola kiborult és összetört – motyogta.
– Hozok valami fájdalomcsillapított és egy főzetet, amivel begyógyíthatjuk a kezedet.
– Elvégeztem egy érzéstelenítő bűbájt – szólalt meg pirulva.
– Amit tegnap tanultunk? – lepődtem meg. Rose nagyon jól teljesített a szakkörömön, szinte mind első próbálkozásra sikerült neki.
– Igen.
– Ügyes vagy. Akkor viszont nem adok főzetet, hagyd magadon a bűbájt.
– Rendben. Viszont elég csúnya, szóval… Nem tudná meggyógyítani? – húzta el a száját a lány.
– Ne haragudj, fecsegek itt össze–vissza. – Gyorsan a főzetért nyúltam, kihúztam a dugót, majd finoman a nyílt sebre öntöttem. Másodpercekkel később az zsugorodni kezdett, végül csak egy vágásnyi heg maradt.
– Van egy tesztelni való hegtelenítő főzetem, ha szeretnéd, megfőzhetem, hogy kipróbáld, működik e nálad.
– Rendben – mondta halkan egy apró mosollyal a szája szélén.
– Akkor gyere! – szóltam a lánynak, majd elindultam az irodám felé.
A kis réz üst az asztalomon állt. Tüzet gyújtottam alatta és elkezdtem előkészíteni a hozzávalókat.
– Ugye nem baj, ha négyszemközt tegeződünk? – lestem hátra a vállam felett az ajtóban álló lánynak.
– Öhm… nem. Engem nem zavar – motyogta ismét elpirulva.
– Szeretnél segíteni, Rose? – kérdeztem kedvesen. – Lumptól hallottam, hogy te vagy a legjobb az óráján.
– Szívesen, ha tudok.
– Vágod fel ezeket a csicsóka gumókat – adtam oda a kezébe egy kést.
– Nem igazán érzem a kezemet a bűbájtól.
– Akkor mégis csak hoznom kell azt a fájdalomcsillapítót – léptem a bájitalszekrényhez. – Idd meg! Öt perc és kifejti a hatását. Ülj le addig nyugodtan – mutattam egy székre a fal mellett.
Nem tudom, miért, de kényelmetlenül éreztem magam a nagy csendben. Úgy éreztem, muszáj valamiről beszélnem. Akármiről.
– Hogy vannak a szüleid?
Rose felhúzta a szemöldökét a kérdésemet hallva.
– Komolyan irántuk akarsz érdeklődni? – nézett rám kétkedően, mire elnevettem magam.
– Nem, nem igazán.
– Meglepődtem volna.
– Ne haragudj a múltkori megnyilvánulásom miatt – szólaltam meg kisvártatva. – Nem rád irányult. Úgy viselkedtem, mintha még mindig az a kisfiú lennék, akivel nem rázott kezet a Nagy Harry Potter, mert inkább egy vérárulót és egy mugli születésűt választott maga mellé.
– Nem haragszom, csak ne hasonlítgass hozzájuk, mert akkor úgyis egy negatív képet fogsz rólam kialakítani magadban.
– Nem vagy olyan, mint ők – nyugtattam meg lágyan. – Azt hiszem, most már leveheted magadról a bűbájt.
Rose elővette a pálcáját és határozottan kimondta a varázsigét.
– Fáj? – kérdeztem az arcát fürkészve.
– Nem – rázta meg a fejét, arcán egy óvatos mosoly ült.
– Akkor belevágunk?
– Örömmel.

**

A könyvtárban ültem, mint minden áldott délután. Már többször is láttam, hogy ő ül a szomszéd asztalnál. Furcsa volt a viselkedése; se egy beszólás, se egy átok. Pedig több mint egy hónapja elkezdődött a tanév.
Úgy láttam, ő is a vizsgára készült. Sokan sutyorogtak elhaladva mellette, de ő csak fáradtan rájuk nézett, majd újra a jegyzeteit olvasgatta. Nem tudom, hogy honnan jött az elhatározás, de összeszedtem a könyveimet és odaültem az ő asztalához. Nem köszöntem, nem szóltam semmit. Nem akartam feszegetni a határait. A szemem sarkából láttam, hogy értetlenkedve nézett rám, felvonta a szemöldökét, de végül nem tett semmilyen megjegyzést. Együtt tanultunk tovább.

**

– Egy kicsit vékonyabbra szeleteld! – hallottam meg magam mögött Draco hangját. – Várj, segítek!
Éreztem, ahogy közelebb lépett, meleg keze a kézfejemre kulcsolódott. Szinte szikrák pattogtak bőrömből az érintése nyomán. Lehelete a tarkómat cirógatta. A kezemet fogva elkezdte szeletelni a csicsókát. Ahogy közelebb hajolt megcsapott az illata. Citrus és menta, tökéletes volt.
– Menni fog így? – kérdezte lágyan.
– Igen – motyogtam kábultan.

*

Immár bekent kézzel igyekeztem a következő órámra. Az osztály már odabent volt. Iris felém fordult, amint beléptem a terembe.
– Na? – nézett rám kíváncsian, mire én csak felsóhajtottam. – Fáj a kezed?
– Nem, nem fáj semmim – mondtam egy bárgyú vigyorral az arcomon.
– Mesélj el mindent!
– Megfogta a kezemet.
– Mikor?
– Segítettem neki a kenőcsfőzésben és megmutatta, hogyan szeleteljek.
Nem tudtam többet mesélni, mivel Vektor professzor beviharzott a terembe és elkezdett körmölni a táblára.
– Óra után mindent hallani akarok! – követelte.

5.fejezet

– Mit akarsz tőlem? – szegezte nekem a kérdést másnap délután.
– Én csak tanulok – jegyeztem meg a bájitalkönyvemet bámulva.
– Ha nem vetted volna észre, ezt mind az én asztalomnál teszed.
– Zavarok? – kérdeztem felnézve a szürke szemekbe.
– Elfoglalják a könyveid a helyemet – morogta.
– Ezen ne múljon. – Megfogtam a pálcámat és egy nagy halomba rendeztem őket.
Draco felhúzta a szemöldökét, végül mégis leült mellém.
– Van bájitalból jegyzeted? – kérdeztem halkan.
– Granger, az egy dolog, hogy elfoglalod az asztalomat, de ez nem kötelez arra, hogy beszélgetnünk is kelljen.
– Én csak segíteni akarok – mondtam, tartva a szemkontaktust.
– Miben? – kiabálta el magát, miközben felpattant a székéről, ami hangos puffanással dőlt a földre.
Minden szem ránk szegeződött és már hallottam is, ahogy Madam Cvikker dühösen felénk csoszog.
– Engedd, hogy segítsek – suttogtam a szürke szemeibe nézve.
– Nem. Kell. A. Segítséged! – köpte foghegyről, majd megfordult, hogy távozzon, de elkaptam a csuklóját és visszatartottam.
– Draco!
– Szállj le rólam! – morogta és elviharzott.
**
Minden áldott nap tűkön ülve vártam a szakkört. Nem járhattam naponta többször a gyengélkedőre, előbb utóbb gyanút fogott volna. Így hát türelmesen vártam, hogy véget érjenek az utolsó óráim.
Elsőnek értem oda az ajtóhoz. Pár percig még fel–alá járkáltam, végül erőt vettem magamon és benyitottam. Mint mindig, most is az irodájában ült és néhány pergament lapozgatott.
– Szia, Draco! – köszöntem az ajtóból.
– Rose! A frászt hoztad rám. Kicsit korábban jöttél – pillantott az órára a falon. – Mára később beszéltük meg.
– Tudom, de nem volt már más dolgom, így gondoltam csak nem zavarlak annyira, ha előbb jövök – mosolyogtam félszegen.
– Sose zavarsz, gyere csak – mutatott a székre. – Épp a múlt heti bájitalok eredményét nézem. Majdnem mindenkié tökéletes lett – húzta ki magát büszkén.
– Jó tanár vagy – vontam vállat.
– Lehet – nevette el magát.
Szerettem ilyenkor az arcát figyelni. Igaz, ritkán fordult elő.
– Egy hónapja indult még csak a szakkör, de a tesztek szerint, a legtöbbeteknek javultak a bájitaltan jegyeitek. Ezt nagy sikernek könyvelem el.
– Ma mit fogunk tanulni? – kérdeztem kíváncsian.
– Az újraélesztést tervezem, bár neked gondolom úgyis menni fog – mondta vigyorogva.
– Hé! Bocs, hogy sikerül, amit tanítasz. Ha nem tetszik, többet nem jövök – mondtam vigyorogva. Persze, nem gondoltam komolyan a dolgot.
– Nem azért mondtam – mentegetőzött, ami jól esett, mivel ez azt jelentette, hogy szeretné, hogy az óráján maradjak. – Csak tudod, olyan, mintha előre megtanultál volna mindent.
Tágra nyílt szemekkel bámultam rá.
– Rose! – szólt rám kedvesen.
– Lebuktam? – kérdeztem kicsit rettegve a reakciójától.
– Miért csináltad ezt? Ha mindent ilyen jól megtanultál magadtól, felesleges az órámra járnod.
– Szeretem az órádat – motyogtam a cipőmet bámulva.
– Rose! Valamit elhallgatsz előlem.
Próbáltam elfordulni tőle, de kezével visszatartott. Ujjait az állam alá csúsztatta, kényszerített, hogy a szürke szemébe nézzek. Túl közel volt az arca az enyémhez, nem tudtam tisztán gondolkodni.
– Miattad – mondtam szinte alig hallhatón.
– Tessék? Miattam? – összehúzta a szemöldökét, a hangja megváltozott. – Hogy érted ezt? – Elengedte az államat és hátrált egy lépést. Elrontottam, mindent elrontottam. Úgy nézett rám, mintha nem is az a lány volnék, akivel az elmúlt hónapban minden áldott nap olyan jókat beszélgetett. Úgy nézett rám, hogy tudtam, csalódott bennem. Tönkretettem mindent.
– Ne haragudj! – könyörögtem neki. Éreztem, ahogy egy apró könnycsepp utat tör magának az arcomon. – Én nem akartam ezt. Annyival könnyebb lenne, ha nem így lett volna.
– Elég!
– Nem tudom, mit gondoltam, akár a lányod is lehetnék – ekkor már zokogtam.
– Hallgass! – üvöltött rám és öklével a falba ütött.
Összerándultam ijedtemben. Ahogy rám nézett, egy teljesen más ember nézett vissza rám.
– Miért? Miért csináljátok ezt velem? Ugyan azt csinálod, mint ő! – kiabálta, amitől csak még jobban rám hozta a frászt.
– Miről beszélsz? – kérdeztem remegve.
– Játszotok velem, mint egy rongybabával. A bizalmamba fogadlak titeket, sőt, a barátaimmá váltok. Aztán mindent elrontotok.
– Draco, kérlek!
– Menj innen, Rose! – mondta parancsolóan.
Nem volt erőm, se kedvem ellenkezni neki. Megfogtam a táskámat és már rohantam is kifele. A lépcsőkig jutottam, addig bírtam tartani a könnyeimet.

**

– Hajlandó vagy végre szóba állni velem? – léptem az asztalához és letettem rá a könyveimet.
– Eddig sem igazán beszéltem veled – nézett fel rám unottan, majd újra a könyvének szentelte figyelmét.
– Tudod, hogy nem rossz szándékból teszem.
– Hanem szánalomból, mert szegény Dracónak nincs egy barátja sem, és a kis minden lében kanál Granger úgy gondolja, majd ő változtat ezen – gúnyolódott Draco.
– Segíteni akarok, mert valamennyire egy cipőben vagyunk, te, tökkel ütött! – kiabáltam rá. Legszívesebben fejbe kólintottam volna egy könyvvel, ahogy korábban Ronnal is tettem, de végül meggondoltam magam. Fogtam magam, és kiviharzottam a könyvtárból.
A tóig meg sem álltam. Leültem a tölgyfa tövébe és a vizet figyeltem.
Mind a mai napig nem értem, hogy is gondolhattam, hogy én, az a lány, akit hét éven át terrorizált, majd változtathatok a dolgon és a barátja lehetek.
Én tényleg csak segíteni akartam. Láttam, milyen egyedül van, és nem volt jó nézni, ahogy magában őrlődik.
– Ne haragudj! – hallottam meg egy halk hangot a fa mögül.

6. fejezet

– Ott hagytad a könyveidet – guggolt le mellém Draco.
– Kösz!
– Bocs, hogy ilyen hülye vagyok, de nekem ez új. Soha senki nem akart barátkozni velem. Mindig csak érdekből voltak velem az emberek. De most, most tényleg nincs senkim.
– Tudom. Figyeltelek – néztem rá, ahogy leült mellém a tó partján.
– Mi történt a híres triótokkal? – kérdezte. Persze, neki is feltűnhetett, hogy még vacsorakor sem ülünk egymás mellett.
– Szakítottam Ronnal. Nem működött a dolog. Harry meg őt választotta. De jól tette, Ronnak szüksége van valakire, aki gondolkodik helyette. Olyan ostoba tud lenni néha – sóhajtottam egy nagyot.
– Hiányoznak – közölte Draco.
– Nagyon…
– Szeretnéd a bájital jegyzeteimet?
Kérdésétől elnevettem magam. Jól esett nevetni. Már régen tettem úgy isten igazából.
– Megköszönném – mosolyogtam rá. És ekkor láttam meg először az arcán. Aprócska volt, de még elcsíptem. Draco Malfoy szája szélén egy mosoly bujkált.

**

Azóta még a gyengélkedő közelébe se mertem menni. Féltem, hogy reagálna, ha összefutnánk. Jogosan borult ki, hülye voltam, hogy azt gondoltam, lehetne bármi is közöttünk. Annyiszor visszapörgettem a fejemben az eseményeket… Még azok után sem értettem, kiről beszélt, miközben velem kiabált. Talán feleségéről. Végül is elváltak.
Persze, miután elmeséltem mindent Irisnak, ő is megsértődött rám, mert elrontottam a CsEDM akcióját… Csábítsuk El Draco Malfoyt. Mekkora baromság.
Az elmúlt négy szakkört is kihagytam, pedig tényleg szerettem az órákat, és nem csak Draco miatt.
Hiányzott a társasága. Olyan jókat tudtunk beszélgetni az órák előtt és után. Észre kellett volna vennie. Olyan egyértelmű volt, hogy éreztem valamit iránta. Meg különben is, ha nem engedett volna ilyen közel magához, akkor talán nem képzeltem volna bele ebbe a tanár–diák kapcsolatba túl sokat. De így, hogy az irodájában szinte megcsókolt, olyan közel volt az arcunk egymáshoz.

*

Az óráim után, míg mások a gyengélkedőre siettek, én a bagolyházhoz mentem, hogy elküldjek egy levelet anyának arról, hogy sajnos abba kellett hagynom a szakkört. Csalódott lesz, de jobb, ha megtudja, mint hogy tovább hitegessem azzal, hogy gyógyító leszek, ha elvégzem az iskolát.
Már a lépcső tetején jártam, mikor szemből nekem jött valaki.
– Ne haragudj! – hallottam meg az illető túl ismerős hangját, és hirtelen nagyon melegem lett. Draco Malfoy bámult rám.
Amint felismert, arcára komoly ábrázat ült ki. El akart menni mellettem, de az útjába álltam, mire ő felvonta a szemöldökét. Nem értette, mit akarok tőle.
– Meg kellene beszélnünk ezt a múltkori dolgot – nyögtem ki kertelés nélkül.
– Nincs miről beszélnünk – közölte hidegen.
– De, igen is!
– Nem, Rose! Nincs. Egy kislány vagy! Jól mondtad, akár az apád is lehetnék.
– De nem vagy az, és különben is, elmúltam tizenhét, szóval hivatalosan is nagykorú vagyok. Csak egyszer mondd, hogy nem élvezted az együtt töltött időt! Mondd, és akkor leszállok a témáról!
– Hazudnék, ha ezt mondanám. De ez akkor sem jelent semmit – nézett rám határozottan. – Kedvellek, de ne képzelj ebbe bele többet.
Nagyot sóhajtva figyeltem az arcát. Szemöldökét szigorúan összehúzta, orrlyuka kissé kitágult. Feljebb léptem pár lépcsőfokot, hogy egy magasságban lehessünk és a szürke szemekbe nézhessek.
– Te is tudod, hogy nem adom fel ennyivel.
Nem válaszolt, csak forgatta a szemét. Megfordult, távozni akart, de megragadtam a karját és magam felé fordítottam. Nem tudtam, honnan szedtem a bátorságot, de előre rettegtem attól, amit tenni készültem. Kérdőn pillantott rám, én meg nem teketóriáztam tovább, kihasználtam az alkalmat, felé hajoltam és megcsókoltam.
Nem tartott sokáig , de abban a pár másodpercben a mennyekben éreztem magam.
– Te teljesen megőrültél! – mondta eltaszítva magától. Hitetlenkedve nézett rám, majd otthagyott a bagolyháznál.

**

Megőrült. Rose biztosan megőrült. Nem is értem, hogy gondolhatta azt, hogy csak így megcsókolhat? Ugyan olyan ostoba, mint amilyen az az átkozott anyja is volt. Hatalmas hibát követett el. Nem hinném, hogy belegondolt egyáltalán abba, hogy engem akár ki is rúghatnának emiatt.

*

Gyorsan teltek a hetek. A szakkörön is egyre jobban haladtunk a diákokkal. Már a csontrapid főzetet is egyre többen el tudták készíteni. Biztos Rose–nak is menne, jutott eszembe a főzetek tesztelésekor.
Próbáltam kerülni őt, több–kevesebb sikerrel. Egészen véletlenül mindig ott volt dolga, amerre én jártam. Állandóan a múltkori incidens járt a fejemben. Próbáltam kiverni belőle, de mindig visszakúszott a csókja gondolata. Félve vallottam be magamnak is, de tetszett. Nem tartott sokáig, de az a pár másodperc tökéletes volt. Egy tizenhét éves lány… A fiam tizenhat. Erre a gondolatra mindig el kellett húznom a számat. De amúgy is lényegtelen volt a dolog, nem hagyom, hogy tönkretegye a karrieremet egy túltengő hormonú tinédzser lány.

7.fejezet

A gondolataimba meredve tettem vissza a merengőt a polcra. Szívesen néztem volna tovább az emléket, de ebédet kellett főznöm a fiúknak.
Mostanában sokat gondolkodtam a merengőben látottakon. Ha a dolgok akkor működtek volna, ma teljesen más lenne az életem. Lehet, akkor nem beszéltem volna meg a problémáimat Ronnal és nem neki szültem volna két gyereket. Akaratlanul is két aranyszőke hajú kislány jelent meg a szemem előtt.
Azóta nem is találkoztam vele. Annyit hallottam, hogy elvett egy aranyvérű lányt és született egy fiuk, aki Rose alatt jár egy évvel a Roxfortban.
Visszagondolva jó volt összebarátkozni vele. Több is volt az, mint puszta barátság.

*

– Lejössz velem Roxmortsba a hétvégén? – lépett mellém Draco egyik nap a folyosón, miközben a bájitalterem felé igyekeztem.
– Úgy terveztem, tanulni fogok – húztam el a számat.
– Persze, hogy úgy tervezted – mosolygott rám. – Ha tehetnéd, alvás közben is tanulnál.
– Volt, hogy álmodtam róla – gondolkodtam el szórakozottan.
– Szóval, eljössz? Beülhetnénk a Három Seprűbe.
– Benne vagyok, de ne maradjunk sokáig!
– Alig várom – vigyorodott el, majd elviharzott a másik irányba.
Úgy beszéltük meg, a kirándulás napján Draco az udvaron vár rám. Feszengve néztem körbe, tekintetemmel Harryéket kerestem.
– Nincsenek itt – suttogta hátulról a fülembe a szőke, mire én megborzongtam.
– A frászt hoztad rám – bokszoltam bele a vállába.
A falu tömve volt a fiatalokkal. Próbáltunk elkülönülni a többiektől, így a Három Seprű helyett a kihaltabb Szárnyas Vadkant választottuk. Csak néhány idősebb boszorkány ücsörgött odabent.
Egy félreesőbb asztalt választottunk. Abertforth felvette Draco rendelését, majd otthagyott minket.
– Biztos, hogy helyes dolog, ha alkoholt iszunk?
– Azt ne mondd, hogy Potterékkel még egyszer sem néztetek a pohár fenekére – hitetlenkedett.
– Nem azt mondom…
– Hétvége van, nincs tanítás, nagykorú vagy. Vigyázok rád, nem lesz semmi baj – simította meg a kézfejemet.
– Nem lesz ennek jó vége. De te tudod… Egészségedre! – emeltem meg a poharat és egy húzásra ledöntöttem az aranyló folyadékot. Éreztem, ahogy az alkohol végig égeti a torkomat.
Néhány pohárral később már jóval oldottabb volt a hangulat az asztalunknál.
– Szerintem mi nagyon jó kis páros vagyunk – mondtam vigyorogva.
– Bezony – jött a válasz a fejét támasztó Dracótól.
– McGalagony le fog nyakazni minket.
– Akkor el kell bújnunk! Kerekedett el Draco szeme, majd fél perccel később már az asztal alatt kuporgott a térdeit és az asztal lábát ölelgetve.
– Te mit csinálsz odalent? – dugtam be a fejemet a terítő alá.
– Védem a nyakam – suttogta.
– Jövök én is – csúsztam a földre Draco mellé. – És most mi lesz?
– Várunk – fordult felém, és azzal a lendülettel megfejelt engem.
– Meggyilkoltál! – nyögött fel és elterült a földön.
– Lélegeztesselek szájból szájba? – néztem rá aggódva. Mivel Draco nem válaszolt, lehajoltam hozzá és az ajkára tettem a számat.
Váratlanul ért, hogy a keze a tarkómra siklott és visszacsókolt. Nem mintha én csóknak szántam volna az újraélesztésemet.
Perceket töltöttünk így az asztal alatt, míg ki nem fulladtunk. Nem voltam teljesen tudatában a cselekedeteimnek.
– Lehet, hogy mennünk kellene – suttogtam.
Draco négykézlábra állt és kimászott a pulthoz. Ott nagy nehezen feltápászkodott és kifizette a fogyasztást. Odabotorkáltam hozzá ás együtt támolyogtunk ki az utcára.
Szerencsére egy tanárral sem futottunk össze. Az iskola udvarán kötöttünk ki. A tó partján feküdtünk egymás mellett, Draco a hasát sütette, én az arcát fürkésztem.
– Mi az? – kérdezte felém fordulva.
– Annyira más vagy.
– Persze, mert leitattál – húzódott mosolyra a szája.
– Mi az, hogy én? – ugrottam neki, mire ő nevetve elkapta a kezemet, amik a mellkasát csapkodták.
– Sokkal kedvesebb vagy – szólaltam meg újra.
– Te sem vagy olyan kiállhatatlan – simított egy tincset a fülem mögé, kezét a nyakamon hagyta. – Mikor lettél ilyen csinos.
– Azt hiszem a harmadik Lángnyelv Whiskeyd után – nevettem el magam.
– Meg akarlak csókolni. Furcsa nem?
– Az – válaszoltam kábultan.
– Az bizony – lehelte, arca már csak pár centire volt az enyémtől.
Tökéletes volt. Még senki nem csókolt meg így. Nem mintha Viktoron és Ronon kívül próbáltam volna mással is. Jó érzés volt a fűben összesimulni a vele. Tudnom kellett volna, hogy nagy hibát követek el, de abban a percben ez érdekelt a legkevésbé. Teljes mértékben a hormonjaim és az alkohol irányították a cselekedeteimet.
– Gyere velem – suttogtam a fülébe, majd felhúztam a fűből és a fúriafűz felé vezettem.
Előhúztam a pálcámat és egy követ odalebegtetve megérintettem a görcsöt a fa tövében, így az már nem árthatott nekünk.
– Gyere! – indultam el a fához. Lemásztunk a földbe vájt járaton és rövidesen a Szellemszállásra értünk.
– Miért jöttünk vissza Roxmortsba? – pillantott ki az egyik bedeszkázott ablakon Draco.
– Ezért – simultam újra hozzá és megcsókoltam. Percekkel később már arra eszméltem fel, hogy egy poros heverőn csókoltuk egymást és már lekerült rólunk a talár. Innen nem volt megállás.

**

Péntek este egyedül voltam beosztva prefektusi járőrözésre. Komótosan róttam a folyosókat, közben Dracón járt az eszem. Tudtam, hogy ostobán viselkedtem egész héten, ahogy a nyomában loholtam. De már kezdtem belátni, hogy ez egy veszett ügy. Sose fog Draco úgy tekinteni rám.
Már majdnem éjfél volt, mikor léptek zajára lettem figyelmes. Elővettem szigorú tekintetemet. Azzal a szándékkal fordultam hátra, hogy visszazavarom a csellengő diákot a hálókörletébe. Meglepetésemre Draco sétált mögöttem zsebre dugott kézzel.
– Szia! – köszöntem meglepett arccal.
– Szia, Rose! – állt meg előttem.
– Mit keresel itt?
– Téged – jött a kurta válasz.

8. fejezet

– Mit keresel itt?
– Téged – jött a kurta válasz.
– Miért? Csináltam valami rosszat?
– Nem tudom, én magam sem tudom, hogy mit műveltél velem – mondta komor arccal. Homlokán összeszaladtak a ráncok.
– Ezt hogy érted? – Megdobbant a szívem a hallottaktól.
– Állandóan az a csók jár a fejemben – lépett közelebb.
– Igazán? – virult fel az arcom.
– Ez hatalmas hiba, Rose.
– Nem érdekel – vágtam rá konokul.
– Engem akár ki is rúghatnak – mutatott rá a lényegre.
– Majd titokban tartjuk – mondtam naivan, szinte már könyörögve.
– Ez nem ilyen egyszerű, Rose.
– Kedvelsz engem?
– Igen.
– Tetszett a csók?
– Igen.
– Ez ilyen egyszerű, látod? – léptem én is közelebb, hogy felnézhessek a szürke szemeibe.
– Meg akarlak csókolni – közölte megkínzott arccal.
– Mi tart vissza? – álltam lábujjhegyre.
– Megőrjít ez az egész!
– Tudom.
És akkor végre megcsókolt. Átölelte a derekamat, úgy vont magához, közben lágyan becézgette ajkaimat. Szinte a fellegekben jártam örömömben, főleg, mikor Draco a csók hevében a falhoz préselt. Egy percre se váltunk el egymástól, míg el nem fogyott a levegőnk.
Sóhajtozva érintettük össze a homlokunkat. Szürke szemei vágytól csillogtak.

*

Az este eseményeit követően másnap sokkal jobbkedvűen ébredtem, mint mostanában. Sőt, amint kinyitottam a szememet és eszembe jutott az érintése, hatalmas vigyor ült ki az arcomra. A takarómat ölelgetve feküdtem, míg a többiek is ébredezni kezdtek.
– Neked meg mitől van ilyen fene nagy jókedved? – kérdezte Iris, miközben belebújt a talárjába.
– Jól sikerült az esti járőrözésem – vigyorogtam tovább, mint a vadalma.
– Mármint? – húzta össze a szemöldökét.
Közelebb hajoltam és a fülébe súgtam:
– CsEDM akció teljesítve.
Amint eljutott a tudatáig, mit is mondtam, felsikoltott.
– Merlinre, komolyan? – Örömében ugrándozni kezdett, mint egy téves. – Mesélj el mindent!
– Ne most, Iris – pillantottam körbe a szobában, ahol nem csak mi voltunk, hanem Sarah és Penny is.

**

Reggel korán ébredtem. Furcsa mód izgultam, alig vártam, hogy lássam Rose–t. Az elmúlt este jól éreztem vele magam, és ez elfelejtetett mindent, a korkülönbséget és a tényt, hogy a tanára vagyok.
Mikor beléptem a nagyterembe nem kellett csalódnom. Kevesen voltak az asztaloknál, de ő ott ült és engem bámult mosolyogva. Komótosan sétáltam el mellette, ő tovább követett a tekintetével. A tanári asztaltól tökéletesen jó rálátásom nyílt Rose–ra.
Többször is összetalálkozott a tekintetünk, ilyenkor mindig egy apró mosoly ült ki az arcomra.
– Szia! – takarta el egy fekete talár előlem a lányt.
– Szia, Scorpius! Észre se vettelek – pillantottam rá zavarodottan.
– Persze, mert úgy bambulsz, mint egy inferus – forgatta a szemeit. – Kijössz a délutáni meccsünkre?
– Az ma van? – gondolkodtam el. A sok munka mellett teljesen kiment a fejemből. – Ott leszek, hátha valakinek baja esik.
– Biztos voltam benne, hogy nem fogsz ráérni – virult fel az arca.
– Scorpius. Mostanában nem lehettünk sokat együtt, de részben azért vagyok most itt, hogy ezen változtassunk – mosolyogtam rá bíztatóan.
– Akkor majd találkozunk – intett egyet, majd visszasietett a barátaihoz, akik az ajtóban várták.

*

A reggelim elfogyasztása után elindultam a griffendélesek asztalához. Mivel időközben Rose barátai is betoppantak, improvizálnom kellett.
– Jó reggelt, Miss Weasley! Az órák előtt még szeretnék önnel a plusz feladatáról beszélni. Az irodámban várom.
– Rendben, professzor – válaszolta kicsi megszeppenve.
Elmosolyodtam és otthagyhatom a társaságot.

**

– Rendben, professzor – gúnyolódott Iris, mire én csak megforgattam a szememet.
Gyorsan befejeztem a reggelimet, és Draco után siettem.
Szinte szaladva tettem meg a Gyengélkedőig vezető utat. Odabent Draco az egyik ágynak dőlve várt rám. Mikor meglátott elmosolyodott.
– Szia! – suttogta és megfogva a kezemet az irodájába húzott.
Amint becsukódott az ajtó és elsötétültek az ablakok, megéreztem az ajkát a sajátomon. Mint két szerelmes kamasz úgy csókoltuk egymást. Igaz, én az is voltam…
– Annyira hiányzott ez – motyogta nem engedve el ajkaimat.
– Nekem is – sóhajtottam, majd újabb támadást indítva vadabbul csókoltam és a nyaka köré fontam a karjaimat. Szinte lebegtem a boldogságtól, amit a jelenléte okozott.
– Ugye tudod, hogy anyukád letépné a tökömet, ha ezt megtudná? – kérdezte egy csibészes mosollyal az arcán.
– Tudom, de ő most nincs itt.
– Morbid is lenne.
Percekig folyt még a csókcsatánk, de mikor elkezdődött az első órám el kellett válnunk. Viszont megbeszéltük, hogy ebédkor találkozunk.

**

– És a Mardekárnál a kvaff. Brennen passzolja Kentonnak, közben Potter közelében az egyik gurkó, de elvéti és a hajtók már a póznáknál vannak. Kenton cselez, Johnson jobbra mozdul, és gól! Száztíz kilencven az állás a Mardekár javára – harsogta a kommentátor.
Én a pálya felett köröztem figyelve a csapattársaim játékát, és kerestem a cikeszt.
Apám tényleg eljött a meccsre. Pedig nem gondoltam, hogy lesz rá ideje. Ott ült az első sorban és engem figyelt.
Ekkor láttam meg a cikeszt a lelátó felett. Nekilendültem Szellőszárnyammal és elsuhantam a nézők feje felett.
– Malfoy a cikesz nyomában. Potter felé tereli a gurkót, de Malfoyt ez sem állíthatja meg. Perry is a cikesz után indul, de már hiába. Malfoynál a cikesz! Győzött a Mardekár a Griffendél ellen.
A tömeg őrjöngött, én a magasba emeltem az arany cikeszt. Apámra néztem, hogy lássam, milyen büszke rám. Azonban a hely, ahol eddig ült üres volt. A győzelem okozta vigyor azonnal lehervadt az arcomról. Csalódottan landoltam. Az sem érdekelt, hogy mindenki engem ünnepel
Kiverekedve magam a tömegből, a lelátóhoz indultam.
– McGalagony professzor, nem tetszik tudni, hová ment az apám? – kérdeztem az igazgatónőtől.
– Ha jól láttam, arra ment – mutatott a lelátó oldalára. – Gratulálok a győzelemhez, Mr. Malfoy.
Seprűmet markolva indultam el a lelátó mögé, de bár ne tettem volna.
A látványtól, ami elém tárult, elkapott a hányinger.

9. fejezet

Vacsora előtt úgy döntöttem, sétálok egyet a kastély udvarán. Természetesen most is Dracón járt az eszem. Hagrid háza fele indultam. Mivel az zárva volt, a Tiltott Rengeteg mentén sétáltam tovább, hátha összefutok a félóriással.
Egy idő után lépteket hallottam. Megfordultam és Scorpius szigorú tekintetével találtam szemben magam.
– Szia! – köszöntem bátortalanul. Megfigyelve arcát, rájöttem, mennyire hasonlít az apjára.
– Szállj le az apámról! – sziszegte villogó szemekkel. Ijedtemben hátráltam pár lépést az erdő felé.
– Tessék?
– Jól hallottad. Hagyd békén az apámat!
– Nem tudom, hogy miről beszélsz – hátráltam tovább.
– Ne add a hülyét! Láttalak titeket a meccs után. Ott faltátok egymást a lelátó alatt.
– Scorpius, félre érted – próbálkoztam mentegetőzni, de csak annyit értem el, hogy előrántotta a pálcáját.
– Mit akarsz azzal? – kérdeztem felgyorsuló lélegzettel.
– Azt kapod, amit megérdemelsz – mondta gúnyosan, mire vörös lángok törtek elő a pálcájából.
El akartam szaladni a tűz útjából, de a fiú újra nekem szegezte a pálcáját és rám szórt egy bénító bűbájt. Ahogy terjedt a tűz körülöttem, egyre jobban kétségbeestem. Itt fogok hamuvá égni és még csak kiabálni sem tudtam, hogy megmentsen valaki.
– További szép napot! – mondta gonoszan vigyorogva Scorpius és otthagyott a Tiltott Rengetegben.

**

Már majdnem végeztem a vacsorámmal, de Rose még mindig nem érkezett meg. Gondoltam, beugrott a könyvtárba. Különösebben nem aggódtam emiatt.
Épp távozni készültem, mikor nagy robajjal kitárult a Nagyterem ajtaja és Hagrid rontott be rajta.
– Ég a Rengeteg! – lihegte, mire mindenki felkapta a fejét.
A tanári kar egy emberként ugrott fel és kisietett az udvarra. Én is követtem őket, de egy griffendéles lány megállított.
– Rose az udvarra ment vacsora előtt – mondta aggódva.
Rémület ült ki az arcomra és rohanni kezdtem. Annyira siettem, hogy mindenki más előtt értem a tűzhöz. Gondolkodás nélkül szaladtam be a lángoló fák közé. Nem kellett sokáig mennem, egyből rátaláltam Rose–ra. Ott állt egyhelyben, a könnyei patakokban folytak. Előrántottam a pálcámat és megszüntettem a bűbájt, amitől megbénult. Szinte ájultan rogyott a kezeimbe. Felkaptam és kisiettem vele a gomolygó füstből.
Mindenki meghökkent attól, hogy volt egy diák odabent.
– Felviszem a Gyengélkedőre – mondtam McGalagony professzornak és már indultam is.

*

Már több mint három órája ültem az ágya mellett, de Rose még mindig eszméletlen volt. Mikor mindenki otthagyott minket, szorosan megfogtam a kezét és imádkoztam, hogy minél előbb felébredjen.
Különösebb égési sérülése nem lett szerencsére, inkább a füst miatt aggódtam.
Szapora léptek zajára lettem figyelmes. Gyorsan felkeltem az ágytól, mielőtt kinyílhatott volna az ajtó.

**

– És mit tanultatok ma a suliban? – kérdeztem Hugótól, mikor hazaért a délutáni foglalkozásairól. Mind a két gyereknél ragaszkodtam ahhoz, hogy Roxfort előtt járjanak a helyi iskolába.
– Átismételtük matekon a szorzótáblát és kaptam rá egy négyest.
– Miért csak négyest? – tettem csípőre a kezemet.
– Mert a hetes kiment a fejemből.
– Akkor majd átismételjük – simítottam végig Hugo arcát.
– Ott egy bagoly! – mutatott a hátam mögé.
Egy termetes madár ült az ablakpárkányon csőrében egy megsárgult borítékkal.
– A Roxfortból jött. – Azt a levelet ezer közül is megismerném.

„Kedves Hermione!
Ez úton közlöm veled, hogy lányodat, Rose–t baleset érte az este folyamán. Kigyulladt az erdő, és ő odabent volt. Elvesztette az eszméletét, de remélhetőleg nincs komolyabb baja.
Ha meg szeretnéd látogatni, a levéllel küldött zsupszkulccsal megteheted.
Üdvözlettel,
Miverva McGalagony
Igazgatónő”

A borítékból a kezembe esett egy lapos tükör.
– Hugo, el kell mennem – mondtam aggódva. – Szólok a nagyiéknak, hogy átküldelek hozzájuk.
A kandallóhoz léptem és üzenetet küldtem Mollynak.
– Mi történt, drágám? – hallottam meg pár perccel később a hangját a tűzből.
– Rose–zal történt valami, el kell mennem Roxfortba. Hugót átküldöm hopporral – hadartam.
– Küld csak, majd vigyázunk rá Arthurral.
– Gyere, szívem! – szóltam Hugónak. – Vegyél egy marékkal! – nyújtottam felé a fehér port tartalmazó edényt. – Húzd be a könyököd, ne felejtsd el!
– Mond meg Rosie–nak, hogy szeretem – mondta aggódva. – Az Odú!
Amint eltűnt a zöld lángokban, megfogtam a pálcámat, írtam egy üzenetet Ronnak és megvártam, hogy aktiválódjon a zsupszkulcs.

*

– A Gyengélkedőre vitték – sietett elém McGalagony professzor.
– Magához tért? – kérdeztem aggódva.
– Mikor legutoljára bent voltam nála, még eszméletlen volt.
– De Minerva, hogy gyulladhatott ki a Tiltott Rengeteg?
– Még vizsgáljuk az esetet. Gyere, menj előre – mutatott a Gyengélkedő ajtajára.
Benyitottam és egyből a lányomat kerestem a tekintetemmel.
– Te meg mit keresel itt? – szegeztem a kérdést az ágy mellett álló férfinek.
– Hermione, Draco az új gyógyítónk – közölte Minerva, mire én teljesen ledöbbentem. Draco Malfoy, mint gyógyító? Sőt, Draco Malfoy, mint tanár?  Rose említette, hogy jár egy szakkörre, amit az iskola új gyógyítója tart, de a fene se gondolta volna, hogy ő az.
– Megvizsgáltam, különösebb égési sérülése nincs, de lehet, hogy sok füstöt nyelt. Ezért is ájulhatott el – mondta Draco higgadtan. Sokkal komolyabb volt, mint mikor utoljára láttam, mint mikor együtt voltunk. – Van egy olyan megérzésem, hogy egy másik diák tette ezt.
– Ezt hogy érted? – kérdeztem értetlenül.
– Mikor rátaláltam Rose–ra egy bénító bűbáj volt kiszórva rá. Ott állt egyhelyben a tűz kellős közepén.
– Megyek, elmondom a többi tanárnak is és kinyomozzuk az ügyet – hagyott kettesben minket McGalagony professzor.
Percekig némán álltunk egymás mellett. Meglepetésemre Draco is aggódva figyelte Rose–t. Vajon tényleg ennyire a szívén viseli a munkáját?

10. fejezet

– Mi történt? – ütötte meg egy halk hang a fülemet.
– Rose! – ugrottam oda az ágyhoz és megszorítottam a kezét. Ekkor tudatosult bennem, mit is tettem. Amilyen hirtelen mentem oda, olyan hirtelen távolodtam el a lánytól.
– Ez meg mi volt? – szegeződött nekem a kérdés.
– Miről beszélsz? – értetlenkedtem.
Hermione bénultan bámult rám, végül a lánya felé fordult.
– Szívem, hogy érzed magad? – kérdezte lágyan.
– Anya – nyögte Rose, közben köhögő roham tört rá.
– Hozok egy bájitalt, ami kitisztítja a tüdejét – mondtam halkan, majd eltűntem az irodám ajtaja mögött.
A falnak döntöttem a fejemet és gondolatban halálra szidtam magam. Hogy lehettem ennyire ostoba, hogy pont Hermione előtt buktatom le magunkat? Én papoltam Rose–nak, hogy tartsa titokban, mert engem kirúghatnak, erre mit csinálok? Az első adandó alkalommal elárulom magunkat. Jó, hogy nem csókoltam meg, mikor felébredt.
Gyorsan kivettem a főzetet a szekrényemből és visszamentem Weasleyékhez.
– Ezt idd meg! – nyújtottam át a fiolát a lánynak. A köhögéstől könnyes szemeivel rám nézett és hálásan elmosolyodott.
– Jobb? – kérdezte az anyja, amint elfogyott a piros lé.
– Sokkal – sóhajtott fel a vörös hajú lány. Megkönnyebbülten fújtam ki én is a levegőt.
– Beszélhetnénk négyszemközt? – fordult felém Granger hirtelen.

**

Anyám és Draco bevonultak az irodába. Rémülten füleltem, miről beszélhetnek ők ketten.
– Mi volt ez az előbb? – hallottam meg anya hangját. Lebuktunk!
– Csak aggódtam.

– Draco! Ismerem azt a tekintetedet.

– Nem tudsz te rólam semmit – sziszegte Draco.

– Engedd, hogy felvilágosítsalak, de volt időszak, amikor csak én voltam melletted, és igenis volt időm, hogy kiismerjelek.

– Azóta már sok év eltelt – mondta Draco szigorúan.

– Mi közöd van a lányomhoz? Mi volt ez az előbb – kérdezte anyu újra.

– Nincs semmi közöm a lányodhoz.

– Ha megtudom, hogy csináltál vele valamit, esküszöm, kicsinállak – fenyegetőzött anyám.

Gyorsan visszafeküdtem, amikor nyílt az ajtó.

Draco szigorú tekintettel lépett ki anyám előtt.

– Megkeresem McGalagony professzort – intézte anya szavait hozzám, majd otthagyott minket.

– Mi volt ez? – kérdeztem Dracótól.

Ő csak rám nézett és legyintett egyet.

– Jobban vagy? – kérdezte terelésként.

– Jól vagyok, de nem válaszoltál a kérdésemre.

– Rose, nincs semmi –szólt ingerülten. És akkor leesett minden.

– Jézusom, te együtt voltál az anyámmal?! – néztem rá ledermedve, de ő nem válaszolt.

Nem tudom, mikor kezdtek el potyogni a könnyeim.

– Hogy gondoltad ezt? Hogy gondoltad, hogy azok után összejöhetsz velem?

– Rose, ez más.

– Miben? Együtt voltál anyámmal, vagy nem?

– Igen, de akkor…

– Akkor mi? – kérdeztem dühösen.

– Akkor nem éreztem ezt – lehelte és közelebb lépett hozzám. – Akkor nem akartam állandóan ezt csinálni – hajolt le az ágyamhoz és lágyan megcsókolt. – Az elején te küzdöttél értem, de ha kell, most én fogok érted, Rose.

– El kellett volna mondanod. Ez nem így működik – zokogtam a karjában.

Percekig öleltük így egymást.

– Ki tette ezt veled? – kérdezte Draco kisvártatva.

– Nem akarom elmondani – haraptam az ajkaimba.

– Rose, ne szórakozz!

– De szórakozok. Nem akarom, hogy megtudd.

– Rose! – szólt erélyesebben.

– Scorpius.

**

Hogy tehette ezt? Mi oka volt rá? Nem láthatott meg minket sehol.

Már lassan takarodó idő volt, így sietve rontottam ki a Gyengélkedőről és a fiam keresésére indultam. Szerencsére az egyik folyosón rá is bukkantam.

– Scorpius! – ordítottam rá.

– Mi van? – morgott rám hátra se fordulva.

– Hogy képzelted ezt? Felfogtad, hogy ha ez kiderül ki is rúghatnak téged?

– Te beszélsz? – fordult meg gúnyosan mosolyogva. – És ha a te kis kapcsolatodat megtudja McGalagony professzor meg fog dicsérni téged.

– Én nem akartam megölni senkit.

– Te csak felcsinálsz egy diákot. Igazad van, sokkal jobb – grimaszolt Scorpius. – És hogy van a kis kurva? Legalább megpörkölődött egy kicsit mielőtt hősiesen megmentetted volna?

– Vigyázz, mit beszélsz!

– Nem tök mindegy? Látni sem akarlak.

– Elhiheted, ezek után én se téged.

**

Nem akartam hinni a fülemnek. Rose terhes? Az nem lehet. Nem tehette ezt Draco. Hogy mert egyáltalán ránézni a lányomra? Akár az ő gyereke is lehetne. Erre a gondolatra elborzadtam. Miután annak idején együtt voltam Dracóval rettegtem attól, hogy teherbe estem. Részben emiatt is mentünk szét.
Ha ez igaz, mindkettejüket meg fogom ölni. Ha nem akkor is, mert most már biztos, hogy volt köztük valami.
Hogy kiderítsem a dolgot, visszasiettem a Gyengélkedőre. Rose nyomban felkapta a fejét, mikor beléptem. Arcát könnyek csúfították.
– Mi történt? – kérdeztem azonnal. – Mit művelt veled az a szemét? – húztam fel magam.
– Semmi nem történt, csak aggódok. Elmondtam Mr. Malfoynak, hogy ki gyújtotta fel az erdőt.
– Miért támadt rád Scorpius? – tettem fel nyíltan a kérdésemet.
– Honnan tudod, hogy ő volt az? – Rose megdöbbent.
– Hallottam az apjával ordibálni odakint. Miért akart bántani?
– Nem tudom.
– Miért hazudsz? – Elővettem a legszigorúbb anyanézésemet.
– Én nem…
– Tudok a dologról, Rose. Hogy gondoltad ezt? Miért mentél bele ebbe a dologba? Miért engedted, hogy kihasználjon? – zúdítottam rá a kérdéseimet. Nem voltam biztos benne, hogy kapok rájuk választ, de fel kellett tennem őket.
– Anya, én szeretem Dracót. Még ha ő nem is szeret engem úgy – jött a halk válasz.
– Legalább védekezhettetek volna, ha már ilyen ostobaságot csináltatok.
– Te miről beszélsz? – ült ki a döbbenet az arcára.
– Arról, hogy terhes vagy.
– Dracótól? Akkor bizony nagyon ügyes lehet, ha egy csókkal teherbe tudott ejteni. – Szinte felnevetett Rose a mondat végére.
– Akkor ti nem…?
– Nem, anya, nem feküdtünk le. Még szóba se jött a dolog. – Rose úgy nézett rám, mintha egy idióta lennék.
– Ez nem jelent semmit. Akkor is butaságot csináltál – keltem fel az ágya széléről.
– Hova mész? – kérdezte, mikor a kilincsre tettem a kezem.
– Van egy kis elintézni valóm – húzódott egy gonosz mosolyra a szám.

11. fejezet

– Mr. Malfoy, ráérne egy percre? – lépett be másnap reggel McGalagony professzor a Gyengélkedő ajtaján.
Draco értetlenül emelte fel a fejét és nézett a keresztanyámra. Nem igazán tetszett a hangja, bajt sejtetett. Ekkor vettem csak észre, hogy anyám ott lépked az igazgatónő nyomában.
– Tessék, mit szeretne? – fonta össze a karját maga előtt Draco.
– A minap az tudomásomra jutott egy megbocsájthatatlan információ – kezdett bele az öreg boszorka.
Anyámra kaptam a tekintetemet. Arckifejezésemet látva gonoszan elkezdett vigyorodni. Nem akartam elhinni, hogy tényleg bemártott minket az igazgatónőnél. Tényleg nem fogja föl, hogy mi lesz akkor, ha… Akkor esett le. Ez volt a terve. Ki akarta rúgatni őt, mert belészerettem.
– Anya, ne! – motyogtam, de alig jött ki hang a számon.
– Mivel ön súlyosan megsértette az iskolánk házirendjét azzal, hogy egy tanítvánnyal létesített fizikai kapcsolatot, azonnali hatállyal elbocsátom intézményünkből. Kérem, mielőbb távozzon! – az igazgatónő hanga szigorú volt, de láttam az arcán, hogy sajnálja ezt a veszteséget. Draco jól végezte a munkáját.
– Minerva néni, nem teheti ezt – suttogtam a könnyeimet nyelve. Próbáltam kikelni az ágyból, de a tegnapi bájitalok annyira legyengítettek, hogy ha Draco nem kap utánam, akkor a földre rogytam volna. Szorosan tartottak karjai és én hálásan pillantottam rá; a könnyeim persze még mindig folytak.
– Ne merészelj még egyszer a lányomhoz érni! – sziszegte anyám, mint valami mérges kígyó és elrántott Draco ölelő karjaitól.
Csodálkoztam, hogy ő nem szólt semmit. Talán sejtette előre, hogy ez lesz a vége a dolognak. Hisz ő már az elején megmondta, hogy akár az állásába is kerülhet a mi kis kapcsolatunk.
– Anya nem érted, hogy szeretem? – fordultam felé.
– Nem akarlak mellette látni kislányom!
– Miért? Mert még mindig odavagy érte? – adtam meg bosszúból a kegyelemdöfést. Anyám csak tátogni tudott.
– Az már régen volt, és különben sem tartozik rád.

**

Nem volt kedvem tovább hallgatni a családi viszályt. Minerva is így gondolta, bocsánatkérően rám nézett, majd távozott. Otthagyva a két nőt, fogtam magam és az irodámba mentem, hogy összeszedjem a holmimat. Nem tartott tovább tíz percnél; sose volt túl sok személyes holmim. A ládáimat összezsugorítva a nadrágom zsebébe süllyesztettem, magamra vettem az utazó taláromat és visszamentem a bejárathoz.
Nem volt erőm a búcsúzáshoz, így csak ránéztem a két nőre, Rose–ra kicsit tovább, mint szabad lett volna, majd becsuktam magam mögött a Gyengélkedő ajtaját.

**

Ez volt életem leghosszabb roxforti éve. A napok szinte csigalassúsággal teltek. Miután kirúgták Dracót hetekig csak árnyéka voltam önmagamnak. Mint egy holdkóros, úgy bolyongtam a folyosókon. Ez többnyire a barátaimnak is feltűnt, de csak Iris tudhatta a melankóliám valódi okát.
Mikor elkezdődött a felkészülés a RAVASZ vizsgákra, kicsit elterelődött a figyelmem. Aztán megkaptam az első baglyot tőle. Nem állt benne több, csak egyetlen szó: Hiányzol! A szívem majd kiugrott a helyéről, amint tudatosult bennem, hogy ő írta a levelet. Én persze egy egész regényt baglyoztam vissza neki. Így vettük fel újra egymással a kapcsolatot. Napi öt–hat levelet is váltottunk, mikor úgy engedte az időnk. Sokkal jobban megismertem a sorai alapján, mint eddig valaha. Nem mintha olyan régóta ismertük volna egymást. De a levelei nem csak puszta papírra vetett szavak voltak. Ez egy ki nem mondott ígéret volt. Draco Malfoy várt rám. Akár csak én, ő is várta, hogy vége legyen a tanévnek, mert akkor újra találkozhattunk. Elhatároztam magamban, amint kiteszem az iskola kapuján a lábamat, hozzá fogok rohanni és nem az anyámhoz, aki eltiltott attól a férfitől, akiért bármit odaadtam volna.
De persze nem volt ilyen egyszerű a tervünk. Nem tudom kitől, vagy hogyan, de anyám megtudhatta, vagy megérezhette, hogy készülünk valamire. Mikor indultam volna a roxmortsi állomásra a Roxfort Expresshez, anyámba és apámba botlottam. Mindketten szeretetteljesen és büszkén néztek rám, mégis láttam átsuhanni anyám tekintetén némi szigort. Nem volt mit tenni, velük kellett mennem. De ez nem jelentette azt, hogy lőttek a tervemnek. Hiszen sose baj, ha van egy B terv. És nekem volt, ahogy C, D, E és F is.

*

Amint hazaértünk egyből bevonultam a szobámba. Nem is bántam, hogy így alakult a dolog. Legalább több holmimat össze tudtam szedni. Tudtam, hogy dühösek lesznek rám, és valószínűleg fájdalmat fogok okozni a szüleimnek a szökésemmel, de ezt kellett tennem. Nagykorú boszorkány lévén nem tilthatták meg, hogy elköltözzek otthonról és egy férfivel éljek együtt.
Reméltem, hogy Draco megkapta az üzenetemet. Nem akartam, hogy potyára várjon rám.
– Rose! Gyere le, kész a vacsora! – szólt anyám, mikor nyolcat ütött az óra.
Komótosan álltam fel az íróasztalomtól. Ekkor pillantottam csak ki a szobám ablakán. Sötét volt már odakint, csak a lámpák fénye világította meg az utat és a járdát. Hatalmas vigyor terült el az arcomon, mikor megláttam a sötétben egy férfi alakját. Ott volt és engem nézett. Szőke haja szinte rikított a fekete éjszakában.
Előkaptam egy pergament és ráfirkantottam két sort. Magamhoz vettem a pálcámat és a hátizsákomat, kinyitottam az ablakot és kimásztam a terasz tetejére. Draco közelebb sétált és felfele nyújtva karját várta, hogy lemásszak hozzá.

**

Kezdődött minden elölről. Utáltam, hogy mindenért hússzor kellett könyörögnöm a lányomnak. Dühösen trappolva mentem fel az emeletre és bekopogtam az ajtaján.
– Rose, szóltam, hogy gyere enni! – Válasz nem érkezett, így benyitottam.
Sehol senki. Az ablak tárva nyitva, a szekrények üresek. Az íróasztalon egy pergamen hevert.
 „Nem tilthattok el tőle! Felnőtt vagyok és ez az én életem. Szeretlek titeket, és kérlek, ne haragudjatok rám. Üzenem Hugónak, hogy szeretem. Rose”

*VÉGE*

Szavazás

Amennyiben, ez lehetséges, egy rövid (1-2 mondatnyi) szöveges magyarázatot fűzzetek a pontokhoz, hogy az írók láthassák, mire kapták az adott pontszámot! A hozzászólásba másold be, a kategóriákat, és írd oda a pontszámaidat. 

Stílus

A történet olvasása közben mennyire találtad az író stílusát élvezhetőnek, kiforrottnak és gördülékenynek?

0-5-ig pontozható

Kulcsok Felhasználása

A választott kulcsok felhasználását mennyire találtad ötletesnek, egyediknek? FIGYELEM! Ez esetben a "karakterek" pont alatt csak azt kell figyelembe venni, hogy mennyire felelt meg a felhasználási feltételeknek.

Karakter: 0-5-ig pontozható

Helyszín: 0-5-ig pontozható

Varázstárgy: 0-5-ig pontozható

Fogalom: 0-5-ig pontozható

Titkos kulcs: 0-5-ig pontozható

Cselekmény

A leírt történetet mennyire találtad fordulatosnak, eseménydúsnak, izgalmasnak?

0-5-ig pontozható

Szereplők

A történet főszereplőinek és mellékszereplőinek mennyire sikerült megragadni a személyiségét, és azt átadni az olvasóknak?

0-5-ig pontozható

Szubjektív vélemény

Téged személyesen, abszolút szubjektíven mennyire fogott meg a történet?

0-5-ig pontozható